A szám nem dollárra, hanem jüanra értendő, de így is elképesztő fejlesztési pénzeket mozgat meg a távol-keleti ország két nagyágyúja, hogy globálisan is felvegyék a kesztyűt az amerikai riválisokkal.

Kína egyik legjelentősebb internetes vállalkozása, a Tencent Holdings nem kevesebb mint 500 milliárd jüant (nagyjából 70 milliárd dollárt) fog technológiai beruházásokra (köztük cloudos infrastruktúrájának fejlesztésére) költeni az elkövetkező öt év során. A héten tett bejelentés nagyjából egy hónappal követi a szintén a másik helyi nagyágyú, az Alibaba ígéretét, miszerint náluk 200 milliárd jüant (kb. 28 milliárd USD) szánnak kizárólag a cloudos képességek felturbózására - és mindezt három éven belül.

Diverzifikálnák a bevételeket

A frissebb hírrel részletesebben foglalkozva érdemes megemlíteni, hogy az említett összeg nem kizárólag a számítási felhőhöz köthető hálózatfejlesztésre és egyéb kiadásokra megy majd el, hanem jut belőle például kiberbiztonságra és mesterséges intelligenciához, kvantumszámítástechnikához és blokklánchoz kapcsolódó kutatásra is.

A Tencent leginkább a WeChat csevegőalkalmazásából és egy sor népszerű játékból hozza össze forgalma nagyobb részét. A legutóbbi negyedévben a videojátékos szegmens 35 százalékkal, a közösségi hálózatok pedig 23 százalékkal járultak hozzá az összbevételhez. A fintech és üzleti szolgáltatások divízió (ami magában foglalja a cloudot is) egyelőre csak a forgalom negyedét adja.

Bár a járvány a játékos kedvnek jót különösen Kínában tett jót, hosszabb távon a közösségi média és a játékipar számára is gondot jelenthet az internetelérések kvázi tetőzése. Az elkövetkező években egyre nehezebb lesz "friss húst" találni, mivel az új belépők száma relatíve egyre elhanyagolhatóbb lesz a világhálót már régebb óta használókhoz képest. Ebből a szempontból is logikus lépésnek tűnik a fenti, igencsak komoly invesztíció olyan területekbe, amelyek más területeken erősíthetik a cég pozícióját.

A kínai óriások egymás után érkező "vállalásai" egyébként összefüggésbe hozhatók azzal a múlt hónapban Peking nyilvánosságra hozta elképzeléseit a kínai gazdaság további erősítéséről, amelyben a korábbinál is komolyabb hangsúlyt kap a technológiai alapú fejlesztés. 

Csata a felhőben

A Tencent számára egyelőre még csak a határokat sem kell átlépni, hogy komoly riválisra akadjon a cloudos szolgáltatások szegmensében. A Canalys tavaly év végi elemzése szerint az Alibaba a helyi piac több mint 46 százalékát birtokolja, míg a Tencent csak távoli második a maga 18 százalékával.

Globálisan hasonló a helyzet, csak ott már az Alibaba is kispályásnak minősül a nagy amerikai vetélytársakhoz képest. A felhős infrastruktúrához köthet tavalyi globális forgalom majdnem harmada az Amazon Web Servicesnél landolt, a Microsoft Azure 17 százalékot tehetett el, illetve a Google Cloudnak is jutott 6 százalék. Az Alibaba csak utánuk következik a maga 5 százalékával.

A felek sajátságos helyzetben vannak: az amerikai cégek nem tudnak Kínában üzletelni, a kínaiaknak pedig az USA-ban nem terem sok babér. A két nagyhatalomon kívül viszont ott van a világ többi része, ahol már értelmezhetők a piacszerzési akciók. A Tencent számára ez elsősorban és első körben az "ismerős" ázsiai régió kulcsfontosságú országaiban, leginkább Indiában és Indonéziában való agresszívebb nyomulást jelentheti, míg a már most is erősebb pozícióban lévő Alibaba megpróbálhatja a nyugati régiót, köztük Európát is magához édesgetni. Ez persze nem lesz egyszerű, de a pénzzel láthatóan nem lesz gond.

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.