Bár az év utolsó negyedévében már stagnálásközeli állapotba került a személyi számítógépek piaca, a szegmens számára összességében kiugró eredményt hozott 2021.

A héten két piackutató cég is kijött a PC-s szegmens tavalyi teljesítményéről szóló gyorsjelentésével. A némileg eltérő metodika miatt az adatok számszerűleg nem fedik egymást teljesen, de a piac lendületét az IDC és a Canalys közel 15 százalékosra teszi 2021-ben. Utóbbi már csak azért is megsüvegelendő, mivel 2020-ban, a világjárvány kirobbanása, és az abból következő tömeges távmunka, otthoni oktatás miatt a személyi számítógépek eladásai is kirobbantak. Az utolsó negyedév például több mint 26 százalékos növekedést hozott. 

Évtizedes eredmények

Az IDC-nél közel 350 millió darabosra becsülték a tavalyi forgalmat, míg a Canalys szakemberei 341 milliós nagyságrendre teszik a 2021-es teljesítményt. Bármelyik metodológia szerint nézzük is a dolgot, ilyen tételekkel legutóbb nagyjából tíz évvel ezelőtt találkozhattunk a hasonló jelentésekben. Ami az éves növekedési rátát illeti, ott szinte nincs is különbség, hiszen 14,8 és 14,6 százalékot mondanak a piackutatók. Ez a egy évvel ezelőtti 11-12 százalék körüli eredménnyel együtt azt jelenti, hogy a szegmens mindössze két év alatt közel 30 százalékot tudott ugrani.

 

A PC-piac és a legnagyobb gyártók teljesítménye az IDC kalkulációja szerint

 

Ahogy a fentebbi táblázatból látszik, a nagy gyártók mindegyike ki tudta használni a megnövekedett kereslet jelentette piaci potenciált. Egyedül a második helyezett HP lóg ki kicsit a sorból, de a legrosszabb eredményt jelentő 9,3 százalékos éves növekedés is olyasmi, amire nehezen mondhatjuk azt, hogy nagyon gyenge.

Hullámvasútra ültek a gyártók

A már említett parádés 2020-as évzárást tavaly egy még elképesztőbb, 50 százalékos növekedést bőven meghaladó periódussal kezdődött az év. Ebben persze benne volt az egy évvel korábbi gyatra évkezdés jelentette szerényebb bázis is. Ezt követően viszont már súlyos százalékokban kifejezhető módon jelentkezett a csiphiány és a világkereskedelemben tapasztalt logisztikai nehézségek hatása. A második negyedévre ennek következtében már 4 százalékosra fékeződött a szegmens lendülete, és ahogy a fenti adatok is mutatják, ez a lefelé tartó görbe a második félévben sem fordult visszájára. Igaz, legalább nem ment át negatívba a piac, hiszen az IDC szerint például 1 százalékkal még a tavalyi ünnepi szezonban is tudott erősíteni a szektor.

Ami a közeljövőt illeti, alapvetően mindkét piackutatónál optimistán látják a kilátásokat. Igaz, hogy a kétszámjegyű globális növekedéstől elköszönhetnek a szegmens szereplői, ám a pandémia rengeteg olyan vásárlót hozott (jellemzően a legfiatalabb és az idősebb korosztályban), akik korábban sosem birtokoltak PC-t. Hozzájuk jönnek még azok, akik a távmunka vagy egyéb okokból meglévő számítógépük mellé egy másodikat, netán harmadikat is beszereztek. Ennek következtében a PC a korábbinál lényegesen jobban beágyazódott az emberek mindennapi életébe, ami jó alapot ad az elkövetkező évek szerényebb, de stabil növekedésének.

Konzumer tech

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.