Pat Gelsinger a cég nagy öregjei által lefektetett utat állította példaként munkatársainak vezérigazgatóként eltöltött első napján.

Kilencévnyi VMware-főnökösködést követően a héten állt munkába az Intel frissen kinevezett vezérigazgatója. Pat Gelsinger egy lelkesítő nyílt levéllel igyekezett munkatársainál megalapozni az új érának. Erre szükség is van, hiszen a csapat kevés igazán komoly sikernek örülhetett az elmúlt időszakban.

Régi dicsőség és új kihívások

A memo nosztalgikus felütéssel indul. Az Intelnél karrierjét még 1979-ben kezdő Gelsinger valóban ott volt és dolgozott azokban a dicséséges évtizedekben, amikor a cég termékei folyamatosan uralták a piacot. A mostani pozícióját álommelóként aposztrofáló cégvezér név szerint említi a csipgyártó első három CEO-ját. Ide az alapító Gordon Moore és a 2016-ban elhunyt Andy Grove mellett a már szintén nem élő Robert Noyce tartozik, akikre egyaránt inspiráló példaként tekint. Közülük legutóbb Grove vezette a vállalatot 1998-ig. Azóta az Intel négy vezérigazgatót "használt el", ám levelében egyiküket sem említi név szerint Gelsinger. 

De nem csupán múltbe révedésről szól az írás. Az új vezérigazgató felvázolta a üzlethez fűződő négy prioritását. Az első, hogy a cég minden kategóriában vezető szerepet töltsön be, ahol jelen van. A második az ígéretek következetes betartása. Itt Gelsinger kitér arra, hogy az elmúlt években elvesztett részesedést agresszív célok felállításával kell visszaszerezni, ugyanakkor ezeknek a terveknek elérhetőknek kell lenniük - már amennyiben mindenki maximális erőbedobással dolgozik rajtuk. A harmadik terület a "bátor és gyors" innováció fontosságát hangsúlyozza, míg az utolsó pont a tehetségek szervezethez vonzása és megtartása, amelyet a megfelelő vállalati kultúra kialakításával lát elérhetőnek az új vezető.

A levél a szokásos PR-körök megfutásával zárul: Gelsinger végtelen boldogságának ad hangot, hogy egy ennyire tehetséges nemzetközi csapattal dolgozhat majd együtt. Munkában töltött első heteit a tanulásnak és a (meg)hallgatásnak tervezi szentelni. Végezetül biztosítja kollégáit arról, hogy az Intel legjobb időszaka előttük van, amelynek eléréséhez rögtön fel is lehet gyűrni az inget.

A technológiára fókuszálnának

Az Intel egy hónappal ezelőtt jelentette be Pat Gelsinger kinevezését. A január közepi közlemény szerint elődje, a 2019-ben véglegesített Bob Swan, aki Brian Krzanich botrányos lemondása után, 2018 júniusában vette át, először megbízott ügyvezetőként a cég irányítását, érdemei elismerése mellett távozik. (Gelsinger neve egyébként már Swan kinevezésekor is felmerült, de állítólag őt akkor nem érdekelte az Intel irányítása.)

A vezetőváltással kapcsolatban a cég sietett leszögezni, hogy Swan távozásának nincs köze az Intel 2020-as pénzügyi teljesítményéhez, ugyanis minden a terv szerint halad, sőt a vállalat pénzügyi eredményei meghaladják az előrejelzéseket. A döntés hátterében leginkább az állt, hogy az igazgatótanács szerint az Intel kritikus átalakulási időszakban van, amikor olyan vezetőre van szükség, akinek komoly technológiai és mérnöki tapasztalatai is vannak. Gelsinger ennek maximálisan megfelel: nem "csupán" a 486-os processzor vezető tervezőjét tisztelhetjük benne, aki fontos szerepet játszott a Core és a Xeon CPU-család létrehozásában is, hanem az Intel első CTO-ja, azaz technológiai igazgatója is ő volt.

Zavar az erőben

Az EMC-nél majd a WMvare-nél eltöltött összesen tizenegy év kitérő jól jöhet Gelsinger és az Intel számára is. Félvezetőipari tudását ugyanis jól kiegészítik a nagyvállalati informatika terén szerzett tapasztalatai. Ez segíthet számára abban is, hogy leküzdje az Intel egyre szaporodó problémáit.

Hiába áll ugyanis pénzügyileg stabil lábakon a vállalat, az utóbbi években nagyon komoly pozícióvesztést kellett megélnie. A technológiai fejlesztések lelassultak, és közben olyan konkurensek nőttek fel mellé-fölé, mint az x86-os piacon az AMD, vagy az ARM, amely az okostelefon-piacon már korábban megverte az Intel, de már a desktop- és szerverpiacon is veszélyt jelent, az Nvidia a mesterséges intelligencia kiszolgálásában lett az egyik legfontosabb szereplő, memóriagyártásban ott a Samsung... A konkurensek ráadásul olyan technológiákkal nyomulnak, melyek sokkal inkább szólnak a jövőről, mint az Inteléi.

Ebből a pozícióból kell nyerőt húzni az új vezérigazgatónak, aki láthatóan nem riadt meg a feladattól és agilisan vetette bele magát a munkába.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.