A rákkutatás jó ideje annyira fejletté vált, hogy az egyes tumorok és a velük kapcsolatba lépő kísérleti szerek molekuláris elemzése digitálisan is elvégezhető. Azonban egyáltalán nem könnyű és nem kevés számításról van itt szó, a feladat hatékony elvégzéséhez elengedhetetlen a szuperszámítógépes háttér.
Vagy az elosztott számítási kapacitás.
Korábban már kipróbáltuk
Ez utóbbit teszi lehetővé a Vodafone bejelentése, mely szerint az Imperial College Londonnal való együttműködésüknek köszönhetően az ügyfeleik szabad mobil számítási kapacitását grid számítógépes hálózatba szervezve elég nagy számítási erőt tudnak a rákkutatás szolgálatába állítani. Ha részt akarnak venni a projektben, a felhasználóknak bele kell egyezniük a Dreamlab nevű, a Vodafone Foundation által létrehozott alkalmazás telepítésébe.
Maga az app tulajdonképpen adatokat elemez. Ezeket az adatokat egy központi helyről kapja, ahol csupán a feldolgozandó információ szétosztása és begyűjtése folyik. A munka java az elosztott hálózatra, a grid egyes elemeire hárul.
Ismerős? Nem véletlenül: egy-másfél évtizede már kipróbálhatta a világ, milyen önkéntes alapon titkosítást feltörni vagy földön kívüli élet jelei után kutatni elosztott rendszerek segítségével. Sőt, az Intel már tíz éve is a rákkutatást igyekezett elősegíteni saját grid megoldásával. Míg azonban akkor az asztali számítógépek felesleges kapacitását ajánlhatták fel az internetezők különböző feladatokra, addig most a robbanásszerűen erősödő hardverrel rendelkező okostelefonok világában is beköszönt ez a korszak.
A feladat elvégzéséről a Drug Repositioning Using Grids of Smartphones (DRUGS) nevű algoritmus gondoskodik, melyet a londoni egyetem egyik professzora, a Dr Kirill Veselkov vezette egyetemi kutatócsoport hozott létre. Ez tulajdonképpen a nagy adathalmazt kisebb szeletekre tördeli, melyeket aztán a Dreamlab feldolgoz a Vodafone ügyfeleinek mobiljain, miközben azok éppen inaktív idejüket töltik.
Bárki részt vehet
Remények szerint az így szerzett eredmények jobb rákkezelési gyógyszerek kifejlesztéséhez vezetnek. A mesterséges intelligencia bevetésétől nagy előrelépést vár a kutatást vezető Veselkov, aki elárulta, hogy jelenleg minden nap óriási mennyiségű adat áll elő. A szűkös keresztmetszetet az elemzői kapacitás jelenti, melyen enyhíthet a Vodafone-féle elosztott okostelefonos hálózat kiépülése.
Ehhez persze arra van szükség, hogy az ügyfelek tömegével ajánlják fel szabad számítási kapacitásukat (és beletörődjenek a gyorsabban lemerülő akkumulátorok jelenségébe). Számítások szerint, ha 100 ezer átlagos okostelefont sikerül három hónapra szolgálatba állítani, melyek éjszaka hat órán keresztül végzik a számítási feladatokat a Dreamlab révén, az egy nyolcmagos, a nap 24 órájában folyamatosan működő asztali számítógép 300 éven keresztül összegzett számítási teljesítményével egyezik meg.
A Dreamlab alkotói és a tágabb kutatói szcéna is nagy várakozásokkal tekint az okostelefonos grid kiépülése felé. Remélik, hogy a fejlesztés felpörgetheti a daganatos betegségekkel kapcsolatos gyógyszerkutatások sebességét, így végső soron életeket menthet.
Annak érdekében, hogy minél többen vehessenek részt a folyamatban, az appot mindenki számára letölthetővé tették iOS és Android operációs rendszerek alatt. A brit Vodafone hálózatán keresztül ilyen módon küldött és fogadott adatokért a szolgáltató nem számít fel forgalmi díjat, az a havi adatforgalmi keretbe sem számolódik bele.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?