Jóváhagyta az Európai Bizottság a Liberty Global négy leányvállalatának felvásárlását. Mint az EB közleménye írja, széleskörű vizsgálatok után a Vodafone megszerezheti a Liberty Global vezetékes üzletágát Csehországban, Németországban, Magyarországon és Romániában. A több mint egy éve bejelentett, közel 19 milliárd eurós felvásárlást a felek heteken belül le kívánják zárni.
Összességében az EB mindössze másfél hónapot késett az eredetileg kitűzött június 3-ai határidőhöz képest annak ellenére, hogy voltak megoldandó problémák.
Az EB kifogásai főleg a német piacot érintették. Ezek azonban időközben megoldódtak. A Vodafone ugyanis vállalta, hogy a Telefónica Deutschland a verseny élénkítése érdekében nagykereskedelmi modellben értékesítheti az egyesülő vállalatok különböző kábeles szolgáltatásait. Az EB úgy látja, így már hathatósan versenyezhet a német vezetékes piacon a Telefónica.
Az EB azt a kifogást sem tartotta megalapozottnak, hogy a Vodafone túlzottan erős, a versenyt korlátozó alkupozícióba kerülhet a nagykereskedelmi műsorszolgáltatókkal folytatott tárgyalásoknál. Egyesek egyébként már korábban is inkább azzal számoltak, hogy egy erős Vodafone inkább fokozza a versenyt a német piacon, amelyen az egyesülés után is a Deutsche Telekom marad a legnagyobb szereplő.
A magyar leányvállalatnál, a UPC Magyarországnál nem talált akadályozó tényezőt az EB.
Újabb átrendeződés a magyar piacon
Az elmúlt egy évben alaposan átalakult a magyar távközlési piac, ami némileg átrendezte az erőviszonyokat is. Tavaly vásárolta fel a Digi az Invitelt, miáltal egy csapásra a hazai vezetékes műsorszolgáltatás legnagyobb szereplője lett. Ráadásul a Digi azóta elindította – igaz, még nem országos lefedettséggel – mobilszolgáltatását is a tőle megszokott agresszív árpolitikával.
Így ma már az operátorok közül egyedül a Telenor nem rendelkezik vezetékes üzletággal. Míg utóbbinak az esetleges állami bevásárlás adhat lendületet, a másik három operátor egyre élesebb küzdelmet folytathat egymással.
Jelenleg egyébként a vezetékes szélessávú és hangszolgáltatásban továbbra is a Telekom vezet (az egyre jobba visszaszoruló hangszolgáltatásban közel a piac felét birtokolja), ám a vezetékes tévészolgáltatásban már a Digi a legnagyobb szereplő. Ugyanakkor ebben a szegmensben a legélesebb a verseny: pár százalék különbség van a három meghatározó szereplők piaci részesedése között (lásd a grafikont), és tavaly óta, nem is módosult szignifikánsan. Az viszont távlatilag fontos lehet, hogy a Telekom a mobilpiac messze legnagyobb szereplője 44,9 százalékos piaci részesedéssel. Ezt még a vezetékes háttérrel sem lesz egyszerű megközelítenie a Vodafone-nak – nem beszélve a Digiről –, bár valószínűsíthetően a Vodafone mobilszolgáltatása is vonzóbb lesz, ha megjelennek a komplex – mobilt, vezetékes netet és telefont, valamint TV-t is tartalmazó – csomagok a Vodafone-UPC kínálatában.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?