Egyelőre csak szabadalomról van szó, de az autók akár ki is zárhatnák az elmaradásban lévő sofőröket, hogy önvezető módban visszaguruljanak a hitelezőhöz.
Hirdetés
 

A Ford egyik új szabadalmi bejelentése egy olyan megoldást ír le, amellyel kizárhatná a sofőröket az autókból, és azokat akár újra birtokba is vehetné, ha a tulajdonos nem tartja be a fizetési határidőket. A The Drive tudósítása alapján a 2021 augusztusában benyújtott, de csak a múlt héten közzétett anyagban a Ford azokra az ügyfelekre hivatkozik, akik nem együttműködőek, sőt a járművek visszavételét is megpróbálják akadályozni. A gyártó ezzel összefüggésben egy "visszavételi rendszerszámítógép" használatát írja le, ami számára megkönnyítené a folyamatot, bár a járművek használóinak bevallottan némi "kellemetlenséget" okozna.

Mindezt úgy kell elképzelni, hogy ha a tulaj figyelmen kívül hagyja a fizetési felszólításokat, akkor a számítógép először letiltja az autó néhány alapvető funkcióját, például a tempomatot, a navigációt, a légkondit vagy a rádiót. Ezután a jármű "folyamatos és kellemetlen" hangot kezd kiadni, ha valaki beleül, és ha a pénz továbbra sem érkezik be, akkor bizonyos óvintézkedések mellett egyszerűen kizárja a sofőrt. A Ford dicséretes érzékenységét mutatja, hogy ez utóbbi csak hétvégente aktivizálódhatna, biztosítva az ügyfeleknek a hétköznapi munkavégzés lehetőségét – vagyis azt, hogy megkeressék a pénzt az elmaradások törlesztésére.

És ez még semmi

Alternatív megoldásként az autó meghatározhat egy olyan földrajzi korlátozást (geofencing) a sofőr otthona körül, hogy csak a kijelölt hatókörön belül legyen használható, de a tiltás alkalmazható lenne bizonyos napokra vagy akár napszakokra is. Végül következne a leginkább drasztikus lépés: a jármű önállóan elgurulhat egy olyan helyre, ami alkalmas az elvontatásához, de az úticél lehet egy követeléskezelő vagy a lefoglalt járműveket gyűjtő telephely is. Érdekesség, hogy a rendszer kommunikálna a tartozást jegyző intézmények számítógépeivel, és ha az autó visszaszerzése többe kerülne, mint annak a piaci értéke, akkor egyből becélozná a roncstelepet.

A bizarr elképzelés jól illik abba a trendbe, amelynek értelmében a gyártók elkezdték előfizetéses modellben aktiválni vagy letiltani a járművekben igénybe vehető funkciókat. A dolog máris olyan véleményes esetekhez vezetett, mint az az Illinois állambeli járműrablás, ahol néhány nappal ezelőtt egy Volkswagent vittek el egy kétéves gyerekkel a hátsó ülésén. A 911-es bejelentés után az illetékes sheriff a VW Car-Net szolgáltatáshoz fordult, hogy azonnal kapcsolják be a nyomkövetést, mivel a tulajdonos erre vonatkozó előfizetése már lejárt. Erre azonban csak 16 perc múlva, egy 150 dolláros reaktiválási díj beérkezését követően került sor, a VW szerint egy alvállalkozó hibájából.

Konzumer tech

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.