A cég szerint a Media Matters által kiadott jelentés valótlanságokon alapul és szándékos károkozás a célja. A civil szervezet olvasatában viszont ez csak egy gyenge megfélemlítési kísérlet a nagyvállalat részéről.
Hirdetés
 

Pert indított a Media Matters médiafigyelő csoport ellen az X azt követően, hogy a szervezet múlt hét csütörtökön arról számolt be, hogy a közösségi platformon szélsőjobboldali, Adolf Hitlert és politikáját nyíltan dicsőítő bejegyzések mellett jelennek meg több nagyvállalat hirdetései. A jogi lépés hétfői megtétele abból a szempontból nem tekinthető váratlannak, hogy a korábban Twitterként ismert hálózatot egy éve kvázi saját játszótereként üzemeltető Elon Musk már a hétvégén belengette egy "termonukleáris per" indítását. (Az excentrikus multimilliárdos amúgy is gyakran próbálja ügyvédek útján rendezni vitás ügyeit.)

Tudatos manipuláció

Az X beadványában megfogalmazottak szerint a Media Matters "tudatosan és rosszindulatúan" manipulálta a kutatását és készített összevágott képeket azért, hogy azok azt a benyomást keltsék, hogy ez tükrözné a platformon uralkodó "tipikus felhasználói élményt". (Egy ilyen vitatott képösszállítást ábrázol nyitó illusztrációnk is, amely eredetileg a Media Matters riportjában jelent meg.)

A civil szervezet az X szerint mindezt csak azért tette, hogy hirdető partnereket űzzön el az online platformról. Akár ez volt a cél, akár nem, a jelentés megjelenését követően sorra jelentek meg vállalati nyilatkozatok arról, hogy felfüggesztik a reklámozást az X felületén. Így tett többek között az IBM, az Apple, a Disney, a Paramount és a Comcast is.

A közösségi hálózat élére nemrégiben kinevezett Linda Yaccarino vezérigazgató közben arról írt, hogy "egyetlen hiteles felhasználó sem látta az X-en az IBM, a Comcast vagy az Oracle hirdetését a Media Matters cikkében szereplő tartalom mellett". Hozzátette azt is, hogy az Apple hirdetése ugyan tényleg megjelent két felhasználónál, ám ezek közül legalább az egyik maga a Media Matters volt.

Nem félnek

Yaccarino kiejelentéseire reagálva a Media Matters vezetője több olyan bejegyzést osztott meg, amelyek első ránézésre valódi felhasználóktól származnak, akiknél szélsőséges kulcsszavakra indított kereséseknél a találok között nagy cégek reklámjai tűnnek fel. Mindez pedig merő ellentétben áll azzal, amit a vállalat próbál a hirdetőkkel elhitetni azzal kapcsolatban, hogy megjelenéseik nem tűnhetnek fel szélsőséges megnyilvánulások mellett.

Angelo Carusone az Engadgetnek nyilatkozva komolytannak nevezte az X által indított pert, amelynek szerinte egyetlen célja az, hogy a vállalat elhallgattassa a kritikusait. Megerősítette, hogy a Media Matters továbbra is fenntartja a jelentésében megfogalmazott állításokat, és "várakozással tekint a bírósági győzelem elé".

A témával kapcsolatban mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy Elon Musk múlt héten egy az X-en kerekedett vitában teljes mellszélességgel kiállt egy olyan megnyilvánulás mellett, amelyet később többek között a Fehér Ház is "ocsmány antiszemita hazugságnak" minősített.

Közösség & HR

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.