Ahhoz képest, hogy a Google több fronton is harcol az európai hatóságokkal, a német kiadókkal folytatott ütésváltás könnyed levelezetésnek is tekinthető. Most éppen a gazdasági zsarolás emlegetésénél tart az ügy, de kezdjük az elején.
Keresnek rajta, fizessenek
A németeknél még 2012 tavaszán vetődött fel, hogy a keresőcég (más tartalomaggregátorokkal együtt) akár fizethetne is azért, mert a kiadók tartalmát megjeleníti az olyan szolgáltatásaiban, mint például a hírgyűjtőként funkcionáló Google News, vagy éppen a cég nevét adó kereső. A kiadók egy fél évvel később már dörzsölhették a tenyerüket, mert konkrét törvényjavaslat született a témában. Végül tavaly el is fogadták a német honatyák a javaslatot, ám annak egy módosított formáját, amely alapján a néhány soros kedvcsináló idézetek (snippet) után elvileg nem kell díjat fizetni az újraközlőnek.
Azért csak elvileg, mert a kiadók érdekeit képviselő VG Media jogértelmezése szerint erre a törvény betűje továbbra is lehetőséget biztosít. Ezért miután nem tudtak a kérdésben megegyezni a Google-lel, bíróság elé vitték az ügyet idén júniusban. A válaszlépésre sem kellett sokat várni, hiszen a keresőcég bejelentette, hogy a helyzetet úgy kívánja rendezni, hogy a kérdéses médiumok tartalmainál sem képet, sem idézetet nem jelenít meg a felületein, azaz csak a cím és a link marad.
Zsarolás?
A Google németországi vezetője szerint a lépésben semmi különleges nincs, sőt ők még így is kevésbé drasztikusan jártak el, mint más ottani tartalomaggregátor szolgáltatók, amelyek közül sokan teljesen eltűntették listáikról a pénzt követelő kiadók tartalmait. A Google másik érve az, hogy a kiadóknak eddig is lehetőségük volt meghatározni, hogy mi és milyen formában jelenjen meg anyagaikból a cég szolgáltatásaiban. Tehát ha valakinek nem felel meg, hogy idéznek a cikkeiből, az nyugodtan maga is letilthatta ezzek felhasználását. A mostani lépéssel csak egyértelművé teszik a helyzetet a perre ment kiadóknál.
Természetesen a német kiadók egyáltalán nem így képzelték el a rendezést. Nyilatkozó képviselőjük egyenesen gazdasági zsarolásnak minősítette a Google lépését, amely meglátásuk szerint egy büntető jellegű diszkriminatív lépés, amely azokat a vállalkozásokat sújtja, amelyek megpróbálták érvényesíteni (a szerintük) jogszerű követelésüket.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak