Az egykor piacvezető finn óriás üzleti együttműködési és licencelési megállapodást köt a feltörekvő kínai céggel.

Tegnap jelentette be a Nokia és a Xiaomi a két vállalat közötti összefogás megkötését. Ennek keretei között üzleti együttműködésbe kezdenek, illetve tető alá hoztak egy szabadalom-licencelési megállapodást is.

Ha bejön, tovább erősíthetnek

Habár nem szokatlan az elektronikai, távközlési piac nagy szereplői közötti vegyesvállalatok létrehozása – például ott van az emiatt egymással alaposan összekapott Toshiba és Western Digital közös memóriagyártó üzletága –, a két, mobiliparban érdekelt vállalat együttműködése első pillantásra furcsa társulásnak tűnik. Hiszen mindketten ugyanazon az igen kompetetív távközlési piacon versenyeznek.

A Nokia hálózatfejlesztésben szerzett tapasztalata viszont vonzó tudást jelent a kínaiaknak, ezért a megállapodás nem csupán a "létfontosságú mobiltelefonos kommunikációs standardok" egymással való megosztására terjed ki. A két vállalat emellett a jövőben együtt fog működni nagykapacitású, alacsony energiaigényű adatközponti és webszolgáltatói megoldások létrehozásában, illetve a Nokia IP routingja köré épülő új FP4 hálózati processzorára alapuló termékek és szolgáltatások fejlesztésében.

Megállapodásuk kapcsán mindkét fél reméli, hogy a mostani egyezséget a jövőben kiterjeszthetik más területekre is. Számos szegmensben tudna együttműködni a két vállalat, az említettek között ott van a dolgok internete (ahonnan az Intel egyébként éppen most fúj visszavonulót), a virtuális/kiterjesztett valóság területe és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések.

A Nokia a megállapodással pedig kihasználhatja a Xiaomi – jelentős részben az alacsony eladási áraival elért – erős ázsiai jelenlétét és márkaimidzsét, valamint az IoT-ben való jártasságát. A távol-keleti vállalat beszámolója szerint Mi Ecosystem IoT platformján már több mint 60 millió kapcsolódó eszközt regisztráltak, napi szinten pedig több mint 8 millió eszköz csatlakozik.

Kifelé a gödörből

A hálózati eszközpiac konszolidációjára utal, hogy lassult a Nokia visszaesése, derült ki az év elején. A finn vállalat felülmúlta az elemzői - nagyobb mértékű visszaesésre vonatkozó - várakozásokat. A vártnál jobb eredmény részben a vállalat költségcsökkentési törekvéseinek, részben a hálózatieszköz-piac stabilizálódásának köszönhető, és jól halad az Alcatel-Lucent integrálása is.

A finnek tanultak hibáikból, és nem hanyagolják el fejlesztéseiket. Ennek részeként májusban egy helyre költözött Budapesten a Nokia Networks Magyarország több mint két ezer fős fejlesztő és adminisztrációs csapata. A magyar mérnökök felhőalapú és az 5G-s technológiához kapcsolódó globális projekteken dolgoznak.

Itt készül például a Nokia Cloud Application Manager, amely – a fejlesztéstől a bevezetésen át a karbantartásig – a távközlési alkalmazások életciklusának több szakaszában is platformsemleges támogatást nyújt. A felhőalapú rendszer abban segíti a mobilszolgáltatókat, hogy egyszerű és gazdaságosan kezelhessék a hirtelen megugró kapacitásigényeket, például az újévi üzenetdömpinget, illetve a katasztrófahelyzetekben vagy nagy tömegeket vonzó fesztiválokon megnövekedett terheléseket.

A budapesti bázis a finn cég 5G-s kutatásainak is az egyik központja, de az új épületben helyet kapott az anyavállalat alapkutatásaival foglalkozó központja, a Nokia Bell Labs egy részlege is.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.