Az elektromos, illetve önjáró autók témája nem egyszer fordult elő már a Bitport cikkei között, hiszen rengeteg kapcsolódási pont adódik a technológiai fejlesztésekkel és vállalatokkal. Az is egyértelmű, hogy a területet jelenleg uraló Tesla Motors hamarosan több komoly ellenfélre számíthat, és az is több alkalommal kiderült már, hogy Kínának ebben is fontos szerep fog jutni.
Nagyon modern, nagyon kísérleti
A LeEco konzorcium is érdekelt ebben az iparágban, és nemcsak azért, mert bemutatták vezető nélküli autójuk prototípusát, hanem azért is, mert befektetőként is több szállal csatlakoznak különböző gépjármű projektekhez. Hogy teljes legyen a portfólió, a korábban LeTV-nek hívott és ilyen néven futó okostelefonokkal is foglalkozó vállalat új készülékeket is bemutatott, amelyek a maguk területén szintén különlegesek.
Az autó projektet a Pekingben pár órával ezelőtt leplezett LeSEE nevű modell (lásd nyitókép) képviseli, ami egyelőre látványosan koncepciózus állapotban van, ennek ellenére a cég CEO-ja által vezérelt demóban egy működőképes autót lehetett látni. Jia Yueting egy mobilos alkalmazáson keresztül, hangvezérléssel irányította az autót, ami ugyanezzel a módszerrel egy parkolást is bemutatott.
A cég vezérigazgatója további részletekkel nem szolgált, de azt előrevetítette, hogy a jövőben taxiként közlekedhetnének a forgalomban, és az elöl lévő LED fények mutatnák, hogy szabadok-e vagy sem. De ennél jóval ígéretesebb az, hogy arcfelismerő rendszert kapnának, sőt, közlekedés közben képesek lennének a tanulásra is, így alkalmazkodva az új szituációkhoz.
A LeSEE annak ellenére meglepetésként hatott, hogy a LeEco az egyik fő befektetője a kaliforniai Faraday Future nevű startupnak, akik a saját elektromos autójukon dolgoznak. Sőt, a kínaiak az Aston Martinnak is segítenek a patinás autógyártó első elektromos gépjárművének elkészítésében.
Mobilban is domborítanak
Végül a LeEco három mobilt is bemutatott: ezek a Le 2, Le 2 Pro és a Le Max 2. Az első két készülék 5,5 colos, full HD kijelzővel, 10 (!) magos Mediatek chipsettel, verziótól függően 3/4 GB RAM-mal, illetve 16 és 21 megapixeles kamerákkal rendelkeznek. A Max 2-be már egy 5,7 colos panel került, Snapdragon 820-as használ, a kamerája pedig optikai képstabilizátort kapott. A nagy újdonság azonban az, hogy egyik készüléken sem található már meg a klasszikus 3,5 mm-es jack csatlakozó, mert azt a Type-C USB port helyettesíti.

A Le 2 Pro és Le 2 a pekingi bemutatón: nincs többé jack (Fotó: Engadget.com)
A mobilok egyébként kifejezetten nyomott áron, 170 és 390 dollárnak megfelelő összegért kerülnek a kínai piacra, ami erőteljes konkurenciát jelenthet a hasonló árfekvéssel dolgozó Xiaomi, Meizu, One Plus triónak.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?