A LeTV alig egy év alatt bámulatos eredményeket ért el a már leírt kínai piacon.

Az elemzői vélekedés és adatok szerint a kínai mobilgyártók, ezzel együtt az ország összteljesítménye is visszaesett. 2015-ben a hangsúly érezhetően áttevődött Indiára, Afrikára, a nyugati piacokon érezhető telítődés Kínában is jelentkezett. Az általunk is sokat emlegetett hazai gyártók (Xiaomi, Meizu, Oppo, OnePlus, stb.) ettől függetlenül továbbra is lendületben vannak, amit úgy értek el, hogy már Kínán kívül is forgalmazzák a készülékeiket.

Itt az utánpótlás

Van azonban egy olyan cég, amely rövid időn belül mutatott elképesztő teljesítményt úgy, hogy kizárólag a kínai piacon volt jelen. A LeTV hivatalos Weibo oldalán megjelent infografika szerint a gyártó mára több mint 4 millió okostelefont adott el, ami több szempontból is egyedülálló. A vállalat 2015 áprilisában jelentette be, hogy belép a ringbe, az első mobilokat pedig csak májusban dobta piacra.

Annyira sikeres volt a debütálás, hogy már augusztusban átlépték az 1 milliós álomhatárt, majd az azt követő négy hónap alatt rátettek még 3 milliót az addigi eredményekre. A siker másik jelentősége, hogy kizárólag a hazai piacon voltak jelen, ami az előbb említett riválisok, illetve azok eredményei fényében még magasabban emeli ki a teljesítményt az átlagból.

A LeTV nem is áll meg ennyinél, mivel a vezetőség úgy nyilatkozott, hogy máris keresik a továbblépési lehetőségeket. Különösebben nem meglepő, hogy 2016-ot az indiai, illetve az amerikai piac meghódítására szánják, aminek már most vannak jól látható jelei.

Velük példálóznak

A cég eddigi eredményei valószínűleg több ajtót is megnyithattak a LeTV előtt, hiszen a Qualcomm CES-en tartott bemutatóján nem a Samsung, az LG, vagy valamelyik más kínai gyártó mobilja volt a referencia készülék, hanem egy Le Max Pro. Ha olvasóink számára semmit sem mond ez a név, akkor nem az Önök készülékében van a hiba, mivel a LeTV vadonatúj, a hivatalos bemutatás előtt álló modelljéről van szó.

A Qualcom mégis ezzel demózta a Snapdragon 820-as chipsetjét, ami olyan újdonságokat hoz el a mobilokba, mint az ultrahang technológiával működő ujjlenyomat-olvasó, a WiFi legújabb, ad szabványának, valamint az LTE Cat.12 támogatása, vagy az új, Adreno 530-cas grafikai gyorsító. Magáról a készülékről egyelőre ennél többet nem lehet tudni, de ezek után nem csodálkoznánk, ha 2016 a LeTV-ről, illetve az ő készülékeiről szólna.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.