Sok száz technológiai startup közös állásfoglalásban hívja fel rá a figyelmet, hogy a szükséges szabályozási reformok nélkül lenyomják őket az amerikai és az ázsai versenytársak.

Összesen több mint 700 európai startup képviselői és befektetői (500 technológiai vállalkozás, illetve a tágabb értelemben vett technológiai ökoszisztéma további 200 szereplője) írták alá azt a felhívást, amelyben az európai szervezetek vesenyhátrányára hívják fel a figyelmet a tengerentúli riválisokkal szemben. Az összességében sok tízmilliárd eurónyi befektetést képviselő szervezetek annak érdekében lobbiznak az uniós döntéshozóknál, hogy sürgős változtatásokat eszközöljenek a restriktív szabályozási környezet átalakítására.

A rövid közlemény, amelynek mondanivalóját az erre a célra létrehozott oldalon, a megfelelő függelékekben részletezik, megállapítja, hogy vége a Szilícium-völgy dominanciájának, és az európai startupok már sem az ambíció, sem a rendelkezésre álló források tekintetében nem állnak rosszul. Sőt az európai tech szektor még soha nem volt ennyire erős, és a befektetési csomópontok dinamikus, kreatív vállalkozásokat termelnek ki, amelyek közül sokan már stabil üzleti modellel rendelkeznek, és készen állnak a globális terjeszkedésre is.

Eddig oké, de most jön a neheze

Ezzel szemben a további növekedést olyan körülmények hátráltatják, amelyeket a felhívás a "látóhatáron tornyosuló viharfelhőkhöz" hasonlít: ilyenek a tehetséggondozás nehézségei vagy a gazdasági rendszer további erősítését akadályozó szűk keresztmetszetek, amelyek elhárítása a törvényalkotók késlekedés nélküli beavatkozásán múlik. A dokumentum ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a következő 12 hónapban az érintett társaságoknak 100 ezer új alkalmazottra lesz szükségük, nem beszélve azokról a cégekről, amelyek csak ezután kezdik meg működésüket.

Az aláírók szerint a leginkább égető kérdés a munkavállalói tulajdonszerzés szedett-vedett, inkonzisztens és gyakran a vállalatokat büntető szabályozása. A részvényopciók ugyanis nem csak valamiféle bérkiegészítést jelentenek a startupok dolgozói számára: a fejlődő üzletek képtelenek csúcsfizetésekkel magukhoz csábítani a legjobb szakembereket, így a jövőbeni sikerekből való részesedés ígérete az, ami versenyképessé teheti őket a régebb óta működő, sokkal nagyobb anyagi mozgástérrel rendelkező multikkal szemben.

Ehhez képest a munkavállalói tulajdonszerzés feltételei Európa-szerte régimódiak és egyáltalán nem hatékonyak – esetenként pedig annyira korlátozó jellegűek, hogy az már kifejezett versenyhátrányt jelent az amerikai (vagy újabban az ázsiai) konkurenciával szemben. Ez rövid időn belül olyan szintű agyelszívást eredményez, ami csökkenti a munkahelyek számát és a fejlődés tempóját is, miközben a technológiai startupokból éppen hogy a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés motorja lehetne.

Jobbról-balról jönnek a jó ajánlatok

A felhívás alapján a következő Google, Amazon vagy Netflix akár Európában is kifejlődhetne, amennyiben az elmúlt években szerzett lendület nem törik meg a szabályozási reformok késlekedésén. Ebben a tekintetben a munkavállalói tulajdonszerzés kereteinek átalakítása nem választás kérdése – erre utal a kezdeményezés címe, a Not Optional elnevezés is. Az agyelszívás kérdése egyébként azért is érdekes, mert a téma általában a folyamat lassítása, de felmerül a kérdés, hogy a megfelelő körülmények között miért ne csábíthatnának magukhoz az európai cégek is tengerentúli szakembereket.

Az aláírók között olyan társaságokat találunk, mint a nálunk is ismert Stripe, TransferWise, Taxify, Clue, Supercell vagy BlaBlaCar. A teljes listát itt lehet átfésülni, de a petíciónak már az is némi súlyt ad, hogy a sok száz csatlakozó között a 12 legnagyobb vállalat önmagában is közel 30 milliárd eurónak megfelelő cégértéket képvisel. Az európai startupok a digitális gazdaságban elfoglalt szerepével mi is rendszeresen foglalkozunk: itt például egy kiábrándító statisztikát mutattunk be, itt vagy itt a homályos EU-s kezdeményezésekről írtunk, itt vagy itt pedig arról volt szó, hogy Kína nem csak a kínai mérnököket és üzletembereket vonzza haza, de egyes területeken – mondjuk a mesterséges intelligencia fejlesztésében – már az európai kutatóknak is csábító lehetőségeket kínál.

Piaci hírek

Ellepték a bűnözők a Telegramot

Úgy tűnik, a titkosított üzenetküldőn könnyebb és biztonságosabb a törvénytelen üzleteket lebonyolítani, mint a dark weben.
 
Nyakunkon a ransomware 2.0, de szerencsére van ellenszer az elődeinél fejlettebb fenyegetésekre.

a melléklet támogatója az Euro One

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.