A múlt heti EMC-pletykák igaznak bizonyultak. Nagyjából 67 milliárd dollárért ezúttal a kis hal ette meg a nagyot.

A nagyobb szabású, éppen ezért kevésbé reális forgatókönyv látszik megvalósulni az EMC-vel kapcsolatban múlt héten szárnyra kapott pletykák közül. A Dell ma hivatalosan bejelentette, hogy egy összetett, nagyjából 67 milliárd dollár értékű tranzakció keretében magába olvasztja az EMC-t. Az üzlet lezárására valószínűleg 2017-ig kell várni, már amennyiben minden fontos szereplő rábólint az összeolvadásra.

Kicsi a Dell, de éhes

A Dell két évvel ezelőtt vonult vissza a tőzsdétől és került magántulajdonba az alapító-vezető Michael Dell aktív közreműködésével. Az akkori üzlethez nagyjából 25 milliárd dollárt kellett mozgósítani, és mivel az azóta eltelt időben nem nőtt a vállalat értéke a többszörösére, így a mostani szituáció egyértelműen a kis hal megeszi a nagyot esete.

A vállalat honlapján nyilvánosságra hozott közleményből a tranzakció pontos részletei nem derülnek ki, de az biztos, hogy jelentős adósságot kell hátára vennie a cégnek. Az "EMC-föderáció" nagy része Dell logóra vált, ám az eddig is jelentős önállósággal bíró VMware megmarad külön, tőzsdei vállalatnak. A várhatóan 2017 elejére lezáruló folyamat végén a VMware kivételével a teljes portfóliót Michael Dell fogja irányítani egyetlen hatalmas, magánkézben lévő technológiai vállalatként.

Ha valóban létrejön a EMC igazgatótanácsának jóváhagyását bíró megállapodás, akkor a világ legnagyobb, tisztán technológiai vállalatokat érintő egyesülésére kerülhet sor. Ehhez azonban még a részvényesek és a versenyjogi hatóságok beleegyezését is meg kell szerezni, márpedig egyik sem garantált. Kérdéses például, hogy az EMC-ben tavaly nyáron egymilliárd dollárért bevásároló Elliott Management mit szól mindehhez. A befektetési alap ugyanis azóta aktívan próbál beleszólni a menedzsment döntéseibe – elsősorban azzal a szándékkal, hogy kierőszakolja a társaság portfóliójának szétdarabolását.

Csodálatos szinergiák, gyakorlati problémák, régi sérelmek

A Dell hivatkozott közleménye a szokásos közhelygyűjteményeket puffogtatja az egyesülés előnyeinek taglalásakor. A cukorsziruppal leöntött mondatoknak azonban annyiban mindenképpen van alapja, hogy a Dell elsősorban kisebb vállalatokat célzó termékköre jelentős támogatást kaphat az EMC-hez köthető tároló- és a virtualizációs megoldásoknak köszönhetően. Ezekkel kiegészítve közelebb kerül ahhoz a célhoz a Dell, hogy teljes körű vállalati megoldásszállítóként funkcionáljon.

Ehhez azonban nem csak a már említett pecséteket kell beszerezni, hanem a vállalategyesítést is megfelelő módon kell levezényelni. Ebbe pedig simán belebukhatnak, hiszen a Dell még a két évvel ezelőtti tőzsdei kivonulást sem emésztette meg magában teljesen, miközben az EMC a VMware nélkül is több mint félszázezer alkalmazottal rendelkező, óriási szervezet.

Ráadásul a két cég múltjában akad egy kellemetlen eset is, ami miatt - a látszólagos egyetértés ellenére - személyi szinten sem feltétlenül garantált a gördülékeny ügyintézés. A Dell és az EMC ugyanis sokáig partneri kapcsolatban álltak egymással, ám a 2003-ban tíz évre megkötött hardvereladási együttműködésből a Dell két évvel a lejárat előtt kitáncolt, mivel portfóliójában megjelentek az EMC termékeivel konkuráló saját tárolók. Bár a szennyest nem teregették ki nyilvánosan, de az biztos, hogy akkor nem barátként vált el egymástól Michael Dell és az EMC-t most is vezető Joe Tucci.

Piaci hírek

Ilyen lesz, amikor személyes adatainkkal is fizetünk a lakásbérlésért

New Yorkban megvalósult a jövő. Szuperül felszerelt intelligens lakásokat ad bérbe egy startup, de cserébe a bérlőnek vállalnia kell, hogy minden tevékenységét figyelik.
 
Hirdetés

GYORS GDPR-ANALÍZIS

Egyetlen online kérdőív kitöltésével meggyőződhetnek róla a kkv-s vállalatvezetők, hogy sikeres volt-e felkészülésük a GDPR-ra, és mit érdemes még tenniük.

Nem árulunk el nagy titkot, ha eláruljuk, hogy wifi nélkül már szinte elképzelhetetlen egy szállodai szoba. Emellett azonban akadnak más módszerek is a vendégek komfortérzetének fokozására.

a melléklet támogatója a TP-Link

Reakció „A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál” című cikkünkre, amely a CIO Hungary 2018 konferencia tudásmegosztást segítő programjának tapasztalatait foglalta össze.

A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.