Az alapító Michael Dell többszöri halasztás után megszerezte a részvényesek többségének jóváhagyását, így a nevével fémjelzett tőkebefektetői csoport 25 milliárd dollárért felvásárolhatja a nehéz időket élő PC-gyártót.

Hosszú huzavona után tegnap nyugvópontra jutott a Dell tavasz óta bizonytalan jövője. Az alapító Michael Dell vezette tőkebefektetői csoport tegnap megszerezte a részvényesek többségének jóváhagyását az általuk tett részvényenkénti 13,75 dollárros plusz további 13 cent osztalékot tartalmazó ajánlatra. (Sok befektető annak idején még 50 dolláros árfolyamon vásárolt be a PC-gyártó papírjaiból.) Ezzel a kivásárlás teljes összege 24,8 milliárd dollárt tesz ki, ami a 2008-as pénzügyi válság óta a legnagyobb, a technológiai ipart érintő tranzakcióvá teszi a csütörtöki megállapodást. Ez egyben azt is jelenti, hogy a cég kivonul a tőzsdéről, és zárt körű részvénytársaságként működik tovább.

A Dell Zrt.

A tőzsdei jelenlét ugyan kézenfekvő módja a tőkéhez jutásnak, ám a befektetők ritkán vannak tekintettel a cég valódi teljesítményére vagy piaci kilátásaira. A Dell esetében a szerkezeti átalakításának sem kedvez, ha a részvényesek folyamatosan véleményt nyilvánítanak a folyamat kimeneteléről, miközben kevés érdemi információval rendelkeznek róla, és gyakran a tőzsdei nyomás az oka annak is, ha a hibákkal teli termékek idő előtt jelennek meg a piacon. Legalábbis ezek a negatívumok azok, ami miatt már januárban felröppentek a hírek egy esetleges kivonulásról.

Az 1984-ben 1000 dolláros tőkével induló társaság egy évtizeddel ezelőtt még a csúcson volt, ám sikeres üzleti modellje felett eljárt az idő. Az alapító Michael Dell 2007-ben vette újra kezébe a vállalat irányítását, de a recesszió hatásaival és a mobil eszközök felfutásával nem sokat tudott kezdeni. Más informatikai óriásokhoz hasonlóan a Dellnél is egy ideje már azon dolgoznak, hogy vállalati megoldásszállítóként érvényesülhessenek a piacon, ehhez pedig sok milliárd dollár értékű felvásárlásokkal meg is teremtették a szükséges alapokat. A cég forgalmának felét viszont továbbra is a gyengén teljesítő PC-k adják, amiket Michael Dell a frissen kapott felhatalmazás birtokában ugyan nem felejtene el, ám lényegesen szűkebb szerepet szánna nekik az új felállásban.

Külső és belső problémáktól szenved a Dell
Vennének Dellt 24,4 milliárdért?
Magánbefetetők vásárolhatják fel a Dellt

Utóbbiról a tegnapi, alig 20 percet igénybe vevő szavazást követően az alapító sok részletet nem árult el, de az bizonyosra vehető, hogy az átalakításnak mind a személyi állomány, mind a termékkategóriák szempontjából komoly vesztesei lehetnek. Az alacsony vagy éppen negatív profitrátával eladható, olcsóbb PC-ktől vélhetően még akkor is meg fognak szabadulni, ha maga Dell a PC-s üzletág megerősítéséről nyilatkozott. A nagyvállalatok felé forduló cég számára leginkább az üzleti és csúcskategóriás számítógépek lehetnek érdekesek a jövőben.

Icahn nem adja fel

Tavasszal Michael Dell mellet mások is ajánlatot tettek a cég részvényeinek megvásárlására. Ilyen volt az időközben visszalépett Blackstone Group befektetői alap, illetve a milliárdos magánbefektető, Carl Icahn fémjelezte csoport, amely az eredetinél nagyobb értékű ellenajánlatot tett a vállalat megszerzésére. Bár a legendás befektető végül alul maradt Michael Dellel szemben, most rögtön jelezte, hogy jogi úton kívánja felsrófolni a 9 százaléknyi tulajdonrészéért most kialkudott összeget.

Erre egyébként az illetékes szövetségi állam társasági jogszabályai lehetőséget is adnak. A Financial Times értesülései szerint az elmúlt 20 évben a 45 tárgyalt ügyből 37-nél a felperesnek kedvező, magasabb összeget megállapító ítéletek születtek. Azaz könnyen lehet, hogy végül a felvásárlás teljes költsége simán meghaladja majd a bűvös 25 milliárd dolláros szintet is.

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.