A fejlesztői verzióból már látszik, milyen lesz a mobil operációs rendszer új verziója.
Hirdetés
 

Kiadta a Google az Android 11 első fejlesztői preview-ját, hogy a visszajelzések alapján még elvégezhesse az utolsó simításokat az operációs rendszerén. Ez még nem alkalmas a napi használatra – írják a Google blogján, ezért kizárólag fejlesztőknek szánták. Az előnézetet manuálisan lehet letölteni és telepíteni, de csak a Google telefonjaira (Google Pixel 4/4XL, 3a/3a XL, 3/3 XL és 2/2 XL).

Innentől már minden az 5G-ről szól

Az már most is látszik, hogy az első számú szempont az 5G-re optimalizálás volt. Emellett a verzió támogat új kijelzőtípusokat, javítottak a kommunikációs lehetőségeken, az NNAPI-n  (Neural Networks API) és a kamerakezelésen, valamint a magánélet védelme és a biztonság terén is vannak újdonságok.

Mivel a piacot szép lassan elfoglalják az 5G-s készülékek, a Google is jobban ráfeküdt az új szabvány kiszolgálására. Ennek szellemében frissített két API-t is. A Dynamic Meteredness API révén az alkalmazás figyelheti, hogy a felhasználó adatforgalmi korláttal vagy anélkül kapcsolódik-e a hálózathoz, és utóbbi esetben jobb minőségben (pl. nagyobb felbontás) töltheti le a tartalmakat. A Bandwidth Estimator API pedig kiterjeszti az aktuális le- és feltöltési sávszélesség monitorozását a wifiről az 5G-s kapcsolatra is.

Továbbfejlesztették a képernyőkezelő API-t, hogy a fejlesztők rugalmasabban kihasználhassák az új típusú képernyőket. A jövőben a "lyukas" képernyőt (pinhole screen – amikor például az előlapi kamerát körbeveszi a kijelző aktív felülete) kezelő API már a szélén legömbölyített, ún. waterfall kijelzőket is kezeli, ráadásul úgy, hogy a képernyő széleihez felhasználói interakciók lehet rendelni.

Új lehetőségeket használhatnak a csevegőalkalmazások. A legördülő értesítési mezőben külön helyet kapnak a gyakran használt csevegő appokban folytatott legutóbbi beszélgetések. Szintén újdonság, hogy amikor a képernyőn megjelenik az értesítés egy bejövő üzenetről, és a felhasználó ott akar egyből válaszolni, már képet is beilleszthet az üzenetébe.

A 11-es Android támogatja a HEIF (High Efficiency Image File Format) animációkat, ami például egyszerűsíti a képsorozatokból készített mozgó képek kezelését. Vannak új natív képdódoló/dekódoló API-k, valamint a fejlesztők lehetőséget kaptak, hogy a kamerát használó alkalmazásaik elindításkor automatikusan letiltsák a telefon értesítési hangjait és rezgéseit.

Jön az 1.3-as verziójú NNAPI (Neural Networks API), ami a gépi tanulási (ML) algoritmusok számításintenzív műveleteit támogatja. Az API-t elsősorban olyan lehetőségekkel bővítették, melyek a gépi tanulási folyamatok futtatásának optimalizálását segítik. A Quality of Service API-k az adott ML modell végrehajtásának prioritzálását, a Memory Domain API-k pedig a memóriahasználatot optimalizálják. Ezen a téren még a Google szerint még sok a teendő, a további finomításokon hardvergyártókkal és például a TensorFlow-val közösen dolgoznak.

Azt ígérik, nagyobb biztonságban leszünk

Az adatvédelem terén is vannak újdonságok. A legfontosabb talán az egyszeri alkalmazásengedélyek megadásának a lehetősége. A felhasználó az alkalmazásnak ideiglenesen is adhat engedélyt bizonyos adatok és erőforrások (névjegyek, helyadatok, kamera stb.) elérésére. Ebben az esetben az engedély megszűnik, ha kilép az alkalmazásból vagy más alkalmazásra vált.

Szintén a nagyobb biztonságot szolgálja, hogy a rendszer újabb elemei bekerülnek a Play Store rendszerébe (Project Mainline), melyek így lényegében ugyanúgy frissülnek, mint a cég alkalmazásboltjából letöltött egyéb appok. Az Android 11-től már 22 modult – köztük több biztonságit és ML-támogatót – lehet frissíteni a Google Play System Updatesszel.

A végleges változat megjelenésének pontos dátumát a Google még nem közölte. A béta várhatóan a májusi fejlesztői konferenciára megjelenik, a végleges kiadás pedig a harmadik negyedévre várható, és valószínűleg simán Android 11-nek fogják hívni.

Mobilitás

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.