Január 19-én véget ér az Explorer program, mindeközben már készül az új kiadás.

Egy új korszak végéhez, vagy éppen kezdetéhez érkezett el a Google Glass projekt: január 19-től már nem lehet megvásárolni a Google különleges szemüvegét, amit sokan úgy értelmeznek, hogy egy kudarcra ítélt ötletről van szó.

Bezár az Explorer program

A Google blogbejegyzése ennél persze sokkal árnyaltabb, és bizakodóbb, noha valóban az történik, hogy megszűnik az eszköz eddig is rendkívül szűk körű forgalmazása. A Google Glass az úgynevezett Explorer program keretén belül, nyílt béta tesztüzem címén bárki számára megvásárolható volt annak, aki hajlandó volt erre 1500 dollárt áldozni, el tudta mondani, hogy mit szeretne vele kezdeni és igazolta, hogy az USA lakosa.

A fejlesztők arról számolnak még be posztjukban, hogy a csapat elhagyja a kísérleti projekteket gondozó Google X csoportot, és mostantól szerves része lesz a vállalatnak. Ehhez képest valóban furcsa az a következmény, hogy az Explorer programot berekesztik, de ez egyáltalán nem ellentétes azzal, aminek a Google már jó ideje szánja a Glass-t.

Mi is többször beszámoltunk arról, hogy a szemüvegkeretre illesztett eszköz, a szem elé kivetített kijelző, valamint az egész koncepció inkább bizonyos szakmák gyakorlói számára lesz használható és valószínűleg sosem lesz belőle tömegtermék. A sport, az egészségügy, a divat területén többször bizonyította a Google Glass, hogy van keresnivalója az emberek fején, és nyilván nem véletlenül sikerült megállapodni a szemüveg hasznosításáról az Oakley tulajdonosával, vagy egy olyan egészségügyi szolgáltatóval (VSP Global), amely az orvosait látná el a készülékkel.

Speciális kiadások várhatók

A jelek arra utalnak, hogy a Glass projekt nincs elkaszálva, sőt, már dolgoznak azokon a verziókon, amelyek a speciális területeken bevethetők lesznek. A Google X-től való távozással új főnököt is kap a csapat, mivel így már a Nest társalapítója, Tony Fadell fogja felügyelni a munkálatokat. Az okostermosztátról elhíresült vállalatot egy évvel ezelőtt vásárolta meg a Google 3,2 milliárd dollárért, Fadell azóta is azon dolgozik, hogy a terméküket integrálja a Google szolgáltatásaiba és minél több partnercéget toborozzon a Nest családba.

Ez a döntés azt is jelenti, hogy a lehetséges alkalmazások fejlesztésének terén a Google magára maradt, mivel így soha nem lesz tömegtermék a Glass-ből, tehát a fejlesztők sem látnak benne fantáziát, nem érdekük, hogy egy ilyen kis piacra bármi újjal kirukkoljanak. A Google Glass tehát valószínűleg megmarad bizonyos speciális igényeket megkövetelő területek kiegészítő eszközének, így nem az átlagembereket, hanem a jövő tűzoltóit, sebészeit, mérnökeit, vagy grafikusait fogja segíteni.

Konzumer tech

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.