Az amerikai IDC piackutató cég legfrissebb jelentése szerint tavaly közel 156 milliárd mobil appot töltöttek le globálisan. Ezekért, pontosabban a fizetős változatokért pedig majdnem 35 milliárd dollárt utaltak az alkalmazásboltoknak.
Kevesebből több
Érdekes helyzetet mutat a mobil ökoszisztéma. Az okostelefonok eladásai az elmúlt évek nyaktörő lendülete után tetőzni látszanak. Mindeközben a táblagépek már egy ideje nem képesek erőre kapni, és fokozatosan egyre kevesebbet vesznek világszerte. Mindezek ellenére a fizetős alkalmazásokból származó bevétel még most is szépen nő, sőt az előttünk álló öt évben stabil emelkedést jósol az IDC üveggömbje.
A tudomány jelenlegi állása szerint az idei 156-ról 210 milliárd darabra nő majd az éves letöltés 2020-ra. Ugyanekkor a direkt, azaz nem reklámokhoz köthető bevételek nagyjából az 57 milliárdos szintet fogják verni. Előbbi ötéves távlatban átlagosan 6,3 százalkos növekedést jelent, míg a pénzkupac ennél is tempósabban, évente átlagosan 10,6 százalékkal hízhat az előttünk álló szűk öt év alatt.
És megint csak kevesebből több
Ami a két nagy platform harcát illeti, nincs fergeteges fordulat az egy ideje becsontosodott felosztásban: az Android hasít a letöltséi számban, az Apple meg köszönettel viszi a pénzt. A mostani jelentés szerint tavaly az iOS alkalmazásokat kínáló App Store-nál landolt a mobil appokból származó közvetlen bevételek 58 százaléka. Ehhez képest a Google Play áruháznak be kellett érnie 36 százalékkal. Bár a rövid közlemény nem tér ki rá részletesen, de vélhetően a maradék nagy része is az Androidhoz köthető egyéb alkalmazásboltokhoz került, hiszen a BlackBerry például lassan kihal, a Microsoft mobil jelenléte pedig maximum marginálisnak mondható.
A letöltési darabszámban természetesen pontosan ellentétesek az arányok. Az Apple mindössze az installálások 15 százalékát regisztrálta 2015-ben, ami egyébként - ellentétben a bevételekkel - jelentős visszaesést mutat tavalyelőtthöz képest. A Play áruház 60 százalékot vitt a teljes aktivitásból, plusz ebben az esetben is jó néhány százalékot "kiutalhatunk" az egyéb androidos boltoknak.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?