Az idei első negyedévben is folytatódott a tabletpiac vesszőfutása. A bőven két számjegyű visszaesés azonban sokkal durvább lenne, ha nem sorolnánk ide a 2-az-1-ben konstrukciókat.

Amikor az Apple újra feltalálta a táblagépet, sokan az eszköz egyszerűségével magyarázták a sikerét: nincs külön monitor, egér, billentyűzet, csak egyetlen kijelző minden feladatra. Néhány év alatt viszont nagyot változott a világ, a folyamatosan egyre kisebb eladásokat produkáló szektor most pontosan azokban a konstrukciókban bízhat, amelyek a csatlakoztatható billentyűzetnek köszönhetően gyakorlatilag PC-ként üzemelnek.

Rosszabb is lehetne

Az IDC piackutató most kiadott első negyedéves jelentése szerint a vizsgált időszakban 39,6 millió táblagépet értékesítettek világszerte. Ez a tavaly produkált, egyáltalán nem túl acélos 46,4 milliós szintnél is közel 15 százalékkal rosszabb eredmény. Az Apple a piaci átlagnál kicsit, a Samsung sokkal rosszabbul szerepelt. Az Amazon szuperolcsó Fire tabletjei viszont nagyon jól fogytak.
 

Táblagéppiac 2016/Q1
Create your own infographics

A fenti táblázat érdekessége, hogy a csak nemrégiben feltűnő, notebookként és táblagépként is használható 2-az-1-ben gépeket is ide sorolja az amerikai kutatócég, miközben máshol sok esetben ezek a hibrid modelleket már a PC-k között szerepeltetik. A billentyűzettel felszerelhető, bivalyerős tabletek koncepcióját a Microsoft vezette be a piacra a Surface modelljeivel, de azóta már a többi táblagépgyártó is kapcsolt, és kijött saját megoldásával.

A kínálat szélesedése jót tett az eladásoknak is. A mostani negyedévben már 4,9 millió ilyen tablet fogyott, ami több mint duplája az egy évvel ezelőtti mennyiségnek. Ennek megfelelően a 2-az-1-ben gépek tompították a teljes táblagépes piac zuhanását. Ha ezeket kivennénk a számításból, akkor a táblázat a normál eszközök bőven 20 százalék feletti recesszióját mutatná.

Tűz van!

Mindenképpen érdemes még külön megmagyarázni az Amazon látszólag semmiből előrántott harmadik helyét. Az amerikai óriásvállalat forgalmának több mint megötvenszereződése mögött két tényező áll. Az egyik, hogy egy évvel ezelőtt az IDC figyelmen kívül hagyta a cég 6"-es eszközeit, amelyek már túl kicsik voltak ahhoz, hogy táblagépnek minősüljenek. A másik viszont a néhány hónappal ezelőtt debütáló Fire tabletcsalád, azon belül is a képességeihez képest hihetetlenül olcsón adott, 50 dolláros alapmodell elsöprő sikere. Úgy tűnik, a vásárlókedv a tavalyi karácsonyi szezon után az év elején sem zuhant nullára.

Mobilitás

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.