A Tesla Optimus nevű humanoid robotjai, amelyeket már tavaly ősszel is egy véleményesre sikerült bemutatón parádéztattak, és amelyek jövőjét a Kínával folytatott amerikai kereskedelmi háború is beárnyékolhatja, Elon Musk tervei és néhány nappal ezelőtti X-posztja alapján a vállalat bevételeinek 80 százalékát adják majd. A korábbi ígéretek alapján a Tesla már az idén 5 ezer darab Optimus robotot dobna piacra, jövőre pedig megérkezik a gépek második generációja is, amiből Musk szerint 2027-re évi fél- vagy akár egymillió darabot gyártanának.
Ebből az ütemtervből természetesen érdemes gyököt vonni, ha figyelembe vesszük a Tesla vezérigazgatójának korábbi előrejelzéseit, de az biztos, hogy a zuhanó autóeladásokat egyelőre nehéz lenne máshogy ellensúlyoznia, mint a humanoid robotokkal és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos bejelentésekkel. Kérdés, hogy a befektetőket meddig lehet ígéretekkel kifizetni, de egy új videó alapján nagyon nehéz komolyan venni az üzletember arra vonatkozó prognózisát, hogy 2040-re már több humanoid robot lesz a Földön, mint valódi ember.
Ők már látják, mi még nem annyira
A Futurism oldalán nemrég fedezték fel a Salesforce alapító vezérigazgatója, Marc Benioff ugyancsak az X-en közzétett videóját, amelyben egy Optimus totyogását követhetjük csaknem egy teljes percen keresztül. Benioff, aki nemrég dicsekedett el vele, hogy a mesterséges intelligencia 4 ezer fő elbocsátását tette lehetőv a vállalatánál, a videóhoz fűzött megjegyzésében a produktivitást átformáló (game changer) technológiának nevezte az Optimust és a humanoid robotokat, bár valószínű, hogy nem ezzel a felvétellel fog bárkit meggyőzni az igazáról.
A videó vége felé még a közelben álló Musk hangja is hallatszik, aki biztosítja róla milliárdos társát, hogy az Optimus ennél sokkal gyorsabban is képes lesz sétálni (az egyik felhasználó szerint a robot úgy mozog, mint aki most jött ki egy vastagbéltükrözésről), és az a nehézkesség is már-már kínos, ahogy feldolgozza az emberek utasításait. Természetesen a gép így is elképesztő mérnöki teljesítményt képvisel, de nagyon nehéz elképzelni, ahogy Musk egyik újabb jövendöléséhez híven 25 billió (vagyis 25 ezer milliárd) dollár értékű vállalattá teszi majd a Teslát.
Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér