Elon Musk hivatalosan is bejelentette MI-vállalata, az xAI legújabb projektjét. A "Macrohard" nemcsak nevében parodizálja a Microsoftot, hanem működésében is azt próbálná szimulálni: a Macrohard kimondott célja lenne, hogy tisztán mesterségesintelligencia-alapú szoftvercéggé fejlődjön, ami végül a Microsoft potenciális versenytársává válik. Musk az ugyancsak saját irányítása alatt álló X-en fejtegette, hogy a vicceskedő név mögött egy nagyon is valóságos projekt áll, és a híradások szerint a márkát már augusztus 1-jén bejegyezték védjegyként.
Ahogy a legmilliárdosabb milliárdos írja, a Microsofthoz hasonló szoftvercégek maguk nem gyártanak fizikai hardvert, ebből következően pedig annak is lehetségesnek kellene lennie, hogy teljes mértékben MI-vel szimulálják őket. Tehát a Macrohard hasonló termékeket és szolgáltatást nyújtana olyan speciális MI-ügynökök (agentic AI) használatával, amelyek létrehozásához az Interesting Engineering riportja szerint az xAI Grok chatbotját használhatnák, és amelyeket az xAI memphisi Colossus szuperszámítógépe működtetne.
Musk már júliusban arról beszélt, hogy "multi-agent MI-szoftvercéget" hoznak létre az xAI-nál, ahol a Grok több száz kódolásra, kép- és videógenerálásra vagy -értelmezésre való ágense működne együtt az emberekkel való interakció virtuális gépeken folytatott emulációjában. Az üzletember egyébként hosszú évek óta poénkodik a Microsoft-Macrohard kifejezésekkel, de az említett védjegybejelentés már valóban beszéd- és szöveggeneráló szoftverek, tervezéshez és kódoláshoz használt eszközök, illetve MI-vezérelt videojátékok létrehozásához és széleskörű alkalmazásához kapcsolódik.
Ideje volt egy következő side projectnek
Sokkal többet egyelőre nem lehet tudni a projektről, de az IE beszámolója emlékeztet a Microsoft sokmilliárd dolláros befektetésére az OpenAI-ba, melynek nyomán integrálta a mesterséges intelligenciát a Windows és az Office termékekbe is. Azon túl, hogy Musk az OpenAI-hoz és a Microsoft-alapító Bill Gateshez is ellenségesen viszonyul, tágabb koncepciójába is beleillik, hogy közvetlen versenytársként hivatkozik új vállalkozására a világ második legértékesebb vállalatval szemben, ahogy a Teslát egyre inkább MI- és robotikai cégként próbálják pozicionálni.
A szoftveróriások ellen indított direkt offenzíva nyilván így is friss dolognak számít, de a jelek szerint Elon Musk tényleg a végére járna, hogy a mesterséges intelligencia képes-e helyettesíteni teljes szoftvercégeket. Amíg máshol a kódolás egyes részeit próbálják automatizálni, addig a Macrohard esetében már a teljes folyamat replikációjáról lenne szó a mérnöki vagy menedzsment-feladatoktól egészen a minőségbiztosítási vagy felhasználói tesztelési tevékenységekig.
Ha a dolog működne, akkor az nyilván kihívást jelentene nemcsak a Microsoft, hanem számos más techvállalat számára is, de ilyesmiről egyelőre nincs szó. Musk jelenleg egyszerre felelős a Tesla, az xAI, az X Corp, a The Boring Company, a SpaceX és a Neuralink irányításáért, nem beszélve a legnagyobb jóindulattal is problémás politikai szerepvállalásáról. Augusztus elején a Tesla igazgatótanácsa jóváhagyott egy több tízmilliárd dollár értékű részvényjuttatást, amelynek célja hivatalosan az lenne, hogy "a vállalatnál maradásra ösztönözze" a vezérigazgatót, akinek nagyon sok idejét kötik le egyéb elfoglaltságai.
Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér