Mozgalmas hét van a világ egyik legnagyobb vállalkozása mögött. Az EU hivatalosan is eljárást indított ellene versenyjogi aggályok miatt, illetve kijött a negyedéves üzleti jelentésük is. Egyiknek sem örültek a befektetők.

Kijött a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a legfrissebb negyedéves jelentése, ami annak ellenére okozott csalódást, hogy a legtöbb soron kétszámjegyű növekedés látszik. További gondot okoz, hogy az EU-val folytatott jogi vita új szintre lépett, és akár sok-sok milliárd eurós bírság is lehet belőle. Persze nem holnap.

Ennyi nem elég

Az Alphabetnek természetesen továbbra is a Google termeli a pénzt. A vállalatcsoport több mint 20 milliárd dollárra rúgó negyedéves forgalmát szinte teljes egészében a keresőóriás szolgáltatta. Ez az összeg egyébként éves összevetésben 17 százalékos növekedést jelent. Sőt az árfolyamhatás kiszűrésével ez 23 százalékra emelkedik.

A társaság számára kiemelkedő fontosságú hirdetéseknél szintén nem látszik sok gond. Ugyan folytatódott az egy kattintásra jutó díj évek óta tartó csökkenése, ám ezt bőségesen ellensúlyozta a darabszám növekedése (-9% kontra 29%). Mindennek hála a nettó profit is 17 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest, és elérte a 4,2 milliárd dollárt.

Ennek ellenére azonban a jelentés mégsem tekinthető diadalmenetnek. Az előzetes elemzői várakozások ugyanis sokkal vérmesebb reményekkel éltek. Az egy részvényre jutó eredmény esetében például közel 8 dolláros volt a várt szint, ám csak 7,5 jött össze. A cég papírjai ennek megfelelően komoly, 6,5 százalékos zuhanást produkáltak a zárás utáni kereskedésben.

Van mááásik!

A részvények esése rövid távon lehet kellemetlen, az EU-ban folyó trösztellenes vizsgálatok viszont hosszabb időszakra tesznek kardot a társaság feje fölé. Szerdán az Európai Bizottság hivatalosan is újabb "vádpontokat" csapott a Google ellen már folyó versenyjogi vizsgálat mellé. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a cég keresőszolgáltatásával, illetve az annak működésében feltételezett csalásokkal kapcsolatban fogalmazta meg kifogásait. A mostani kör a vállalat mobil operációs rendszerét, és annak üzleti modelljét helyezi a célkeresztbe.

A Európai Bizottság tájékoztatta a Google-t előzetes álláspontjáról, miszerint a társaság az uniós antitrösztszabályokat megszegve visszaélt erőfölényével azáltal, hogy korlátozásokat vezetett be az Android rendszerű eszközök gyártóival és a mobilhálózat-üzemeltetőkkel szemben.
 

Forrás: Statista.com


Ami az erőfölényt illeti, arról elég meggyőzően mesél a fenti grafikon. A kontinens öt legerősebb gazdaságában a cég a három vizsgált terület túlnyomó részében kényelmes, a keresőszolgáltatásnál pedig egyenesen elsöprő pozíciót élvez. Persze egy dolog a kövér piaci torta, és más dolog rábizonyítani a Google-re, hogy ezt jogtalanul kihasználva tud versenytársai előtt maradni.

A vádakat előzetesen csípőből tagadó vállalatnak azonban van ideje. A megfogalmazott kifogásokra is három hónapja van választ adni, majd azt követően vélhetően még évekig elhúzódik az ügy. A tét egyébként nem kevés, hiszen az ilyen esetekben maximálisan kiszabható büntetés a vétkes cég árbevételének tíz százaléka. Ez pedig a Google esetében akár sok milliárd eurót is jelenthet.

Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.