Nemzetközi sajtóértesülésekre hivatkozva a múlt hét végén írtunk arról, hogy a világ leggazdagabb embereként ismert Elon Musk cégei egyesítésén töri a fejét. A beszámolók abban eltértek egymástól, hogy a tőzsdére készülő SpaceX-hez a szintén a multimilliárdos irányítása alatt álló xAI vagy a Tesla, esetleg mindkettő csatlakozna.
Összenő, ami összetartozik (meg ami nem, az is)
A dolog a pletykák által előrevetített időtávnál is gyorsabban látszik tisztulni azzal, hogy tegnap megjelent egy az alapító által jegyzett közlemény, miszerint egy felvásárlás keretében a SpaceX-be olvad az xAI. Ezzel egy tető alá kerül az egyelőre leginkább csak kínosabbnál kínosabb produkcióiról ismert Grok mesterségesintelligencia-chatbotot, az immár jó pár éve X néven futó egykori Twitter, az ukrajnai háborúban is nagy szerepet kapó Starlink műholdas internetszolgáltatás és a SpaceX egyre hatalmasabb rakétái.
Musk interpretációjában az akvizíció célja, hogy létrehozzák "a Földön (és azon kívül) a legambiciózusabb, vertikálisan integrált innovációs motort, mesterséges intelligenciával, rakétákkal, űrben működő internettel, közvetlen mobilkommunikációval és a világ legjelentősebb valós idejű információs és szabad véleménynyilvánítási platformjával".
Legeslegnagyon nagyobb
A friss kommentárok elsősorban azt emelik ki, hogy az üzlettel a világ vitathatatlanul legértékesebb magánvállalkozása jött létre. A fenti csomag teljes aktuális értékét a Bloomberg beszámolója például 1,25 billió dollárra taksálja. A multimilliárdos techguru azonban valószínűleg ennél is többre tartja vállalatbirodalmát, hiszen korábbi hírek szerint 1500 milliárd dolláros értékelés mellett szándékszik a SpaceX-et bevezetni az amerikai parkettre.
Az egyesülés hivatalos kommunikációjában az nem derül ki, hogy mindez mennyiben változtat a nyilvános társasággá alakulással kapcsolatos terveken, de a Bloomberg tűzhöz közeli forrásai szeirnt a vállalatnál továbbra is azzal kalkulálnak, hogy a tözsdei bevezetés még ebben az évben megtörténik.
(kép: SpaceX)
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak