Többet fogyhat, aki nem használ okosórát vagy -karkötőt
Kevesebbet fogynak az aktivitást mérő eszközöket, például okoskarkötőt viselők azokhoz képest, akik nem használnak viselhető elektronikát. Cikkünkből az is kiderül, miért van ez így.
Véletlenül kiderült, milyen az észak-koreai internet
Tudta, hogy mindössze 28 website létezik Észak-Koreában? A kommunista diktatúra véletlenül teljes hozzáférést adott saját internetéhez a világnak.
A legmenőbb felhőbiztonsági cégekből vett egyet az Oracle
A vásárlás pikantériája, hogy a Palerra együttműködik az Amazonnal, a Microsofttal és a Salesforce.com-mal is.
Halad a szélessávot minden magyarnak projekt
Jövő tavasszal kezdődnek meg azok a munkálatok, amelyek szükségesek lesznek ahhoz, hogy igény szerint bármelyik háztartás legalább 30 megabites internethez juthasson.
Megvan a Duo párja. Letölthető a Google új chatprogramja
Az intelligens Allo androidos változata már itt figyel a Play Store-ban, de az iOS-es is hamarosan letölthető lesz.
Ezzel könnyebb lesz beszélgetésre bírni az alkalmazásokat
A Google újabb cég technológiáival gazdagította a természetes nyelvi feldolgozást segítő arzenálját.
Alakul a Facebook hardveres birodalma
A közösségi hálózat egy moduláris gyártásra specializálódott startupot csatol magához.
Úgy irtanák ki a rákot, mint egy számítógépes vírust
A Microsoft azt kutatja, hogy a sejteket miként lehet az AI-k segítségével "újraprogramozni", ha azok valamiért eltérnek az egészséges működésüktől.
Ingyenes és korlátlan megoldás, ha el akarjuk fedni online nyomainkat
Ingyenessé és korlátlanul használhatóvá tette 256 bites AES kódolást alkalmazó VPN-szolgáltatását az Opera. A mobil felhasználók is örülhetnek.
Magyarok kutatják az Ericssonnak az 5G-t, az IoT-t és a big datát
Hazai pályán is van nemzetközi perspektíva a kutatásra vágyó mérnököknek. Például az Ericssonnál, amelynek jövőre készül el a új k+f központja az Infoparkban.
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.