A közösségi hálózat egy moduláris gyártásra specializálódott startupot csatol magához.

A Facebook a felszínen "csak" a világ legnagyobb közösségi hálózatának látszik, ám egy ideje komoly munka folyik, hogy a kézzel fogható dolgok világában is meghatározó tényezővé váljon a cég. Ennek egyik állomása a Nascent Objects felvásárlása.

Villámgyorsan elkeltek

A megvásárolt startup alig több mint egy éve kezdett működni, és igazi aktivitást csak idén tavasszal mutatott, amikor egy közösségi finanszírozós projekttel már valódi ügyfeleket tudtak szerezni. Ennek a kampánynak a sikeressége azonban egyelőre kétséges, mert az Indiegogo oldalán két hónapja nincs friss információ a szállításról. Mindenesetre utóbbi nem akadályozta meg abban a Facebookot, hogy hasznosnak ítélje meg a csapat ötletét, és egy meg nem nevezett összegért magához láncolja őket.

A startup kezdetekor az alapítók közel hatszáz különböző otthoni elektronikai eszközt, berendezést szedtek darabokra a videokameráktól az okos termosztátig. Meglepődve tapasztalták, hogy funkcionalitás tekintetében ezek 80 százalékát újra elő tudják állítani mindössze 15 darab cserélhető komponens használatával.

 

A Nascent Objects variálható moduljai


A Nascent Objects ezen felismerésre építve egy saját platformot fejlesztett, amely a hardveres tervezést a három dimenziós nyomtatással és a moduláris elektronikai alkatrészekkel ötvözi. Ennek köszönhetően az új termékek az ötlet fázisától a kész produktumig nagyon gyorsan eljuthatnak, és némi túlzással bárkiből termékgyártó lehet. Az eredeti elképzelés szerint az életképes megoldásokat egy online piacterén gyűjtötték volna össze, de a felvásárlással ez természetesen most már a Facebook döntése lesz.    

Épül a Building 8

A csapat a Facebook hardveres megoldások fejlesztésére specializálódott Building 8 részlegéhez kerül. A kutatásfejlesztési egységet idén tavasszal hozták létre házon belül, a vezetői székbe pedig az a Google-től átcsábított Regina Dugan került, aki azt megelőzően a DARPA-t, azaz az Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatásokért felelős részlegét irányította. Ő erősítette meg a felvásárlás tényét az alábbi videó posztolásával, amelyhez kommentárként annyit fűzött, hogy reményei szerint hamarosan a fizikai eszközök tervezése, gyártása sem lesz lassabb folyamat a szoftverek elkészítésénél.

 

A Facbook hardveres érdeklődése nem új keletű. Eddigi leglátványosabb ilyen irányú lépésük az Oculus megvásárlása volt még 2014-ben. Ennek köszönhetően most igen jó pozícióban van a cég ahhoz, hogy meghódítsa a virtuális valóság egyre pezsgőbbnek mutatkozó szegmensét.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.