Kínai lett a BlackBerry A kanadai cégnél ősszel döntöttek arról, hogy nem erőlködnek tovább a mobil márkájukkal. Most kiderült az is, ki viheti tovább az egykor nagyon menő márkát.
Így lesz elfogult a mesterséges intelligencia A gépi tanulás nem feltétlenül eredményez befolyásolhatatlan, pártatlan döntéseket hozó rendszereket – éppen ellenkezőleg, a gép könnyen továbbviheti az uralkodó előítéleteket.
Így készülhet fel tudatosan és tervezetten a GDPR-re Bevezetéséig van még közel másfél év. Mégis érdemes már most megkezdeni a felkészülést arra, hogy vállalatunk megfeleljen az új követelményeknek. A KÜRT Zrt. tanácsai a felkészüléshez. (x)
Magánkézbe került a .biz, a .us és a .co A csúcsszintű domainek felügyeletét végző vállalat 2,9 milliárd dollárért kelt el.
Balhésan indult az Uber önvezetős tesztje Pittsburgh után a cég központjának helyet adó San Franciscóban is megkezdődött tegnap az önvezető járművek tesztje. Csak éppen a hatóságok rögtön le állítanák azt.
Szemtől szemben Trump sem olyan kemény Miközben a kampányban tapintható volt a kölcsönös ellenségeskedés, a megválasztott amerikai elnök tegnap rózsaszín masszában úszó megbeszélést tartott a legnagyobb techcégek képviselőivel.
Újabb csúcson a Yahoo, de ennek nem örül Sikerült túlszárnyalni a két hónapja kiderült adatlopást. Akkor fél, most egymilliárd ügyfél adatának kompromittálódására derült fény. Ez az incidens is több éve történt.
Rengeteg időt spórolhatnak a cégek a mobilok központi menedzsmentjével Mire jó az MDM? Röviden arra, hogy időt és energiát spóroljon a több száz céges mobil eszközt menedzselő rendszergazdáknak és a dolgozóknak. (x)
Állandóan leakadt a netről? A Windows volt a bűnös Sunnyogva próbálta javítani a Microsoft azt a hibát, ami miatt sokan rendszeresen le-leszakadtak az internetről.
Ezért nem tudják elfoglalni a bankok helyét a fintechek Bár egyre többen hisznek abban, hogy a fintech cégek leradírozzák a bankokat a színről, a meccsnek még közel sincs vége. És nem feltétlenül a bankok állnak vesztésre.