Mégsem lesz akkora robbanás a Samsung Galaxy S8?
Két okot is sejtenek a háttérben, amiért a megjelenés küszöbén álló csúcstelefon nem fog akkorát szólni, mint előző generációs elődje.
Egy platformra kerülnek a CEO-k a CIO-kkal
Amitől minden vezérigazgató tart, az a digitalizáció és szakemberhiány. Mintha az informatikai vezetőket kérdezték volna. Az okok persze mások.
Már mifelénk is dollármilliárdos üzlet a nyilvános felhő
Idén már meghaladják az egymilliárd dollárt a közép-kelet-európai régió országaiban a public cloud költések, a növekedés pedig a következő évekre is stabilan 20 százalék felett marad.
Erősödik az Atom, a teljesen mobilizált bank
Tavaly indult útjára Angliában az ország első, ténylegesen csak egy mobil alkalmazásként működő bankja. Az Atom az idei fejlesztésekhez friss pénzt is kapott a sikerben bízó befektetőktől.
Szuper dolog lesz önvezető autónak lenni Észtországban
Az észtek megint innovatívkodnak, március elejétől a forgalomban is lehet tesztelni az önvezető járműveket a balti államban.
Vigyázat, jönnek a bedrogozott drónok!
A technológia a szervezett bűnözés szinte az összes válfajában megjelent. A csúcstechnológia ott van a pénzmosásban, az illegális kereskedelemben, sőt a drogcsempészetben is.
Gigaüzlettel lesz autós nagyágyú az Intel
Az eddigi együttműködést egy sokkal szorosabb kötelék váltja fel. 15,3 milliárd dollárért a csipgyártóé az önvezető rendszereket tervező Mobileye.
A HPE újabb fogyókúrájával most a SUSE-t hizlalja
A múlt héten lezárult a HEP OpenStack és Cloud Foundry megoldások fejlesztésével foglalkozó csapatok és a termékek eladása a SUSE-nak.
Szembeszáll az álhírekkel az internet atyja
Ki hitte volna, hogy nem a vírusok, a mindent elöntő reklámok, a netsemlegesség vagy a közösségi hálózatokon magukról mindent megadó internetezők csapják ki Vint Cerfnél a biztosítékot.
Láthatatlanná vált a Google robotszűrője
Csak akkor bukkan fel a ReCaptcha, ha ember helyett automatizált algoritmusokat sejt a beérkező kérelem mögött.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.