Az amerikai űrügynökség hosszú idő után ismét űrhajósokat küldene a Hold felszínére, a kormányzat szerint azonban Elon Musk űripari vállalatának egyre komolyabb problémái vannak a határidőkkel.

A NASA hétfőn jelentette be, hogy a SpaceX-en túl más ajánlattevők előtt is megnyitja az Artemis holdprogram (az emberes holdra szállás) szerződését, mivel egyre jelentősebb késedelmeket tapasztal a vállalat részéről. Ezzel elvileg lehetőséget ad az Elon Musk-féle SpaceX olyan versenytársainak, mint amilyen az Amazont irányító Jeff Bezos és a Blue Origin, hogy megszerezzék maguknak a nagy horderejű küldetést, amelynek keretében fél évszázados szünet után ismét űrhajósokat juttatnák a Holdra – olvasható a Reuters tegnap közölt tudósításában.

A hírügynökség Sean Duffy-t, a NASA megbízott vezetőjét (egyben az Egyesült Államok közlekedési miniszterét) idézi, aki a Fox News műsorában arról beszélt, hogy éppen más cégek bekapcsolásán dolgozik. Szerinte a SpaceX-nél "figyelemre méltó dolgokat művelnek, de csúszásban vannak" a holdra szállást lehetővé tevő űrhajó fejlesztésében. Ehhez hozzátette, hogy Donald Trump mindenképpen azt akarja, hogy a küldetés még második mandátumának lejárta, 2029 januárja előtt megvalósuljon, és az elnök "biztos akar lenni, hogy legyőzik a kínaiakat".

Kína a maga részéről 2030-ra tűzte ki saját emberes Hold-misszióját, ami a Reuters beszámolója alapján az amerikai stratégiát is alaposan megváltoztatta, ha mindössze két évvel a tervezett határidő előttúj versenyeztetni kezdi az űripari vállalatokat. A Blue Origin várhatóan be is dobja magát ebbe a versenybe, míg a Lockheed Martin jelezte, hogy iparági csoportot szervez a NASA felhívásának értékelésére. A NASA szóvivője utóbb elmondta, hogy október 29-ig adtak időt a SpaceX-nek és a Blue Originnek a "gyorsított holdra szállás terveinek" benyújtására.

Hirtelen fontos lett a dolog

Az űrügynökség emellett a teljes kereskedelmi űripartól is terveket vár arra vonatkozóan, hogy "miként növelheti a holdra szállások gyakoriságát". A kapkodás egyébként nemcsak az Artemis programot forgathatja fel, de még jobban rávilágíthat a rávilágíthat az amerikai elnök és Musk közötti ellentétekre. Egykor rendkívül közeli viszonyuk látványosan megromlott az év elején, ez pedig a SpaceX helyzetét is meghatározhatja, amelyet a NASA még 2021-ben választott ki a holdprogramra egy 4,4 milliárd dolláros szerződés keretében.

Bár Musk folyamatosan savazta a NASA teljesítményét és a holdra szállás terveit is, technológiai szakrtők szerint az űrügynökséget története során "soha nem engedték ugyanúgy kudarcot vallani, mint a SpaceX-et" – más szóval, ha annyi rakétát állítottak volna a földbe, mint a SpaceX, akkor a kormány már régen elkaszálta volna az űrprogramot. Elon Musk természetesen rögtön megjelent az X-en, és arról értekezett, hogy "a SpaceX villámgyorsan halad az űripar többi részéhez képest”, egy felhasználónak válaszolva pedig úgy fogalmazott, hogy végül egész biztosan a Starship (a SpaceX rakétarendszere) fogja elvégezni a teljes holdas küldetést.

Utóbbit persze nem 2029-re, hanem eredetileg 2027-re tervezték, így a villámgyors haladás tényleg csak viszonylagos lehet. Közben a Blue Origin is javában fejleszti Blue Moon nevű leszállóegységét: a társaság erre 2023-ban szerződött a NASA-val, miután évekig győzködte az amerikai törvényhozókat annak a 2021-es döntésnek a módosításáról, ami kizárólag a SpaceX-re bízta volna az egész feladatot. A Blue Moont a cég viszonylag kevés publicitás mellett, egy 3 milliárd dolláros megbízás keretében építette meg, miközben a SpaceX a Starshipen dolgozott.

Piaci hírek

A Wikipediánál is kongatják a vészharangot, mert az MI megeszi a forgalmukat

Az internet legfőbb tudástáránál néhány hónap alatt 8 százalékos visszaesést mértek a látogatószámban. A szerkesztők szerint mindez leginkább a keresések elején feltűnő MI-összefoglalóknak tudható be.
 
A biztonsági megoldásszállítók érthető módon egy irányba mozdulnak, hiszen ugyanazoknak a támadásoknak az ellenszerét keresik. Megoldási javaslataikban sokszor csak árnyalatnyiak a különbségek, ami egyszerre könnyíti és nehezíti a választást.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.