Múlt héten rendezte meg második alkalommal a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete és a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium a Science Fair tudományos kiállítást, amely egyben az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) regionális válogatóversenye is volt. A legnépszerűbb témák a környezetvédelem, az egészségügy és az űrkutatás voltak, de ezek mellett sok más tudományág is megmozgatta az ifjú tudósok fantáziáját.
Az OTIO-re, amit a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szeptember elején hirdetett meg, 14-20 éves kreatív fiatalok indulhatnak önálló projektekkel egyedül vagy kétfős csapatokban. A verseny célja, hogy felkutassa és támogassa a tudományos és innovációs tehetségeket, ösztönözze a fiatalokat a kreatív, újító gondolkodásra, valamint népszerűsítse a természettudományos, műszaki, technológiai és informatikai pályákat. Idén először Budapesten és hat nagyvárosban területi válogatókat is rendeznek. Ezek egyike volt a kaposvári rendezvény, ahonnan a legjobb pályázatokat benyújtó diákok kerülnek be az OTIO második fordulójába, ahol már több hónapon át tartó mentorálással készítik fel őket a döntőre.
A válogatóversenyen több mint 40 projekt és közel 80 diák vett részt. A zsűri végül három kategóriában összesen tizenöt projektet tartott érdemesnek arra, hogy továbbküldje az OTIO második fordulójába.
A válogatók sora november 27-én, a budapesti versennyel zárul, a kiválasztott csapatoknak december 8-áig kell leadniuk nevezésüket az országos döntőre.
További információk az OTIO honlapján.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak