Később indult, ennek ellenére már szorongatja az Apple-t és a Google-t is.
Hirdetés
 

A mobilfizetés tömeges elterjedése még mindig várat magára, de a legfrissebb becslések azt mutatják, hogy nem kell sokat várni a piac berobbanására. Már most több millió felhasználó fizet vásárlásaiért mobiljával, bár ennek megsaccolására egyelőre a piackutatók eredményeit kell használni, mivel a piaci szereplők nem szívesen osztanak meg egzakt adatokat a fejlődésről. A Crone Consulting felméréséből azonban ki lehet indulni, amit azért is érdemes megtenni, mert hamarosan átrendeződhet a piac.

Később indultak, de begyorsultak

Jelenleg három, nagyvállalathoz kötődő, az okostelefont használó mobilfizetési rendszer ismert. A Samsung, az Apple, illetve az Alphabet (Google) egyaránt Pay utónevű szolgáltatása lehetővé teszi, hogy eltérő módszerekkel ugyan, de kizárólag mobillal helyettesíthetőek legyenek a bankkártyák. A verseny már most nagy erőkkel zajlik, amelyben egyelőre az Apple vezet fölényesen, de több jel mutat arra, hogy a Samsung hamarosan felülkerekedik.

A Crone Consulting számai azt mutatják, hogy a 2014 októberében indult Apple Pay-nek 12 millió felhasználója van. Ebbe a kategóriába egyébként azok tartoznak bele, akik egy hónapban legalább egyszer fizettek a mobiljukkal. A második és harmadik helyet az Android és Samsung Pay tartja egyaránt 5 millió aktív felhasználóval. Mindez az androidos készülékek abszolút dominanciáját ismerve nem meglepetés, annál inkább az a dél-koreai vállalat 5 milliója.

A Samsung Pay tavaly augusztusban indult el Dél-Koreában, szeptemberben az USA, idén márciusban pedig várhatóan Kína következik. Jelenleg tehát két országban elérhető a szolgáltatás, ahol a Samsung öt készülékével vehetik azt igénybe a vásárlók. Az Apple Pay 2014-es amerikai indulása óta azóta eljutott az Egyesült Királyságba, Kanadába, Ausztráliába, Kínába, ahol a felhasználók 4 iPhone modellel, illetve az Apple Watch segítségével fizethetnek.

A koreaiak fejlődését az a körülmény segíti ennyire látványosan, ami miatt rögtön az indulásnál előnyük volt a többiekhez képest. Ez a LoopPay mobilfizetési szolgáltató felvásárlása volt, amivel az elektronikai vállalat egy olyan technológiához jutott hozzá, ami lehetővé teszi, hogy a mobillal a hagyományos, mágnescsíkos termináloknál is lehessen fizetni. Mivel az Egyesült Államokban a mai napig sok kereskedő alkalmaz ilyet, így jóval több elfogadóhely létezik, ahol a Samsung készülékekkel lehet fizetni.

Még nem fedezte fel mindenki

A mobilfizetés jelenlegi állapota egyelőre a trendek megfigyelésére, a felhasználók hozzáállásának lemérése alkalmas. Az elemzők úgy látják, hogy a széles körű elterjedést nem segíti az, hogy nem mindenhol látják szívesen a mobillal fizetni kívánó vásárlót, de maguk a felhasználók sem rajonganak az ötletért, hogy elhagyják a jól bevált plasztik lapokat.

A Crone Consulting azt is megvizsgálta, hogy a mobilfizetéssel egyébként kompatibilis készülékek tulajdonosai milyen arányban használják fizetésre mobiljaikat. Az alacsony százalékok (Apple: 6%, Samsung: 4%, Android: 1%) azt mutatják, hogy bőven van még hova fejlődni, főleg úgy, hogy az adott márkák teljes felhasználói táborához képest ez valóban elenyésző mennyiséget jelent.

Ettől függetlenül a három nagy játékos már kijelölte az irányt, ami a jövőben a többi piaci szereplőt, sőt, magukat a kereskedőláncokat is rá fogja venni a saját megoldásaik bevezetésére. A Crone jóslata szerint az Apple-Android-Google hármas egy éven belül várhatóan megduplázza a mobilfizetésben aktív felhasználóinak a számát.

Mobilitás

Mélyrepülésben a magyar vállalatok innovációs aktivitása

A K&H legutóbbi innovációs indexe alapján a hazai cégek rendkívül óvatosak, és egyre kevesebb erőforrást fordítanak új termékek, szolgáltatások és digitális megoldások fejlesztésére, ami hosszú távon versenyképességi problémákkal járhat.
 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Nem csak technológiai, hanem kulturális változást is jelent az átállás – többek között erre is tekintettel kell lenni az obszervabilitás széleskörű alkalmazása során.

a melléklet támogatója a Dynatrace

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.