Az internetet vásárlásra már bátran használó magyarok között is csak elvétve találni olyat, aki valaha kipróbálta valamelyik mobilfizetési megoldást.

Kevesen ismerik őket, még kevesebben hajlandók letölteni, és még annál is sokkal kevesebben használják a hazánkban elérhető különböző mobilfizetési alkalmazásokat. Nagyjából így összegezhető a GKI Digital és a FinTech Group a témával kapcsolatban tavaly decemberben lefolytatott kutatásának eredménye.

Alig kimutatható jelenlét

A megkérdezettek kétezer fős körét kizárólag hazai internetes vásárlók tették ki, azaz egy olyan csoport, amelyikről joggal feltételezhető, hogy az átlagnál fogékonyabbak az új típusú technológiai megoldásokra. Ennek fényében még sötétebb képet fest a magyar viszonyokról az az adat, miszerint maximum 2-3 százalékra tehető azok aránya, akik egynél többször használták bármelyik fizetési appot.

A Google és az Apple alkalmazásboltjainak nyilvános statisztikáin alapuló becslés szerint Magyarországon a Díjnet, többek között postai csekkek befizetésére is alkalmas iCsekk appját, illetve a például autópályamatrica és parkolási jegy megváltására használható Simple alkalmazást töltötték le a legtöbben. Az első helyhez elég volt a körülbelül 100-200 ezres letöltési mennyiség. Kisebb, de még mindig értékelhető számú letöltést produkált az OTP, az Erste és a Magyar Telekom mobilfizetési megoldása.

Nincs második menet

A fenti adatokkal nagyjából megegyező eredményt hozott a hazai kutatás is, bár az OTPay mind ismertségben, mind használatban kényelmes előnnyel végzett a többiek előtt. Különösen fontos eleme a kutatásnak, hogy a valamelyik alkalmazást kipróbálók között kevesebb mint 30 százaléknyian vannak olyanok, akik egynél többször fizettek így.
 


 

Az OTPay és a Magyar Telekom alkalmazásának kiugró ismertségét a kutatók egyértelműen a társaságok nagy hazai ügyfélbázisával és marketingerejével kapcsolták össze, míg a többieknek nem egy esetben nulláról kellett megkezdeni a piacéptést egy-két évvel ezelőtt.
 


 

Beszédes állapotokat tükröz a fenti diagram is. Ez azt mutatja, kitől, melyik szereplői körtől várják a megkérdezettek a közeljövő piacvezető fizetési megoldását. A globális IT-s cégek triumvirátusa úgy körözött le mindenki mást, hogy ezek a szolgáltatások itthon, de még Európában sem igazán elérhetők. A másik érdekesség, hogy ugyanannyian várják a bankoktól a sikert, mint ahányan az online pénzügyi szolgáltatóktól.

A bevásárlás már jobban megy

A fizetési megoldásokhoz hasonló letöltési számokat értek el a legsikeresebb hazai webshopok dedikált alkalmazásai is. Itt a legnépszerűbbnek a Tesco Bevásárlás bizonyult, amelyet eddig körülbelül 100-200 ezren töltöttek le. Szintén "jól fogyott" a Media Markt és az eMAG alkalmazása, nagyjából 50-100 ezer felhasználói letöltést produkálva. A hazai kereskedők mobilvásárlási alkalmazásainak letöltési számát azonban messze meghaladják a használt árucikkek magánszemélyek közötti kereskedelmét támogató appok, mint például a Jófogás, vagy a Vatera alkalmazásai. Az előbbit már több mint 500 ezren töltötték le Magyarországon.

Konzumer tech

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.