Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
Hirdetés
 

Hónapok óta keringenek pletykák arról, hogy a Tesla jelentős leépítésekre készül. Most kiszivárgott egy belső e-mail, amelyben a dolgozókat tájékoztatják, hogy globálisan több mint 10 százalékuknak mennie kell a cégtől. Öröm az ürömben, hogy a korábbi pletykák még kétszer ekkora leépítésről szóltak.

Az elmúlt hónapokban számos jele volt annak, hogy ez a tájékoztató bármikor megérkezhet. Mint a hírt először megíró Electreken olvasható, a menedzserek utasításba kapták, hogy azonosítsák csapataikban a gyengén teljesítőket, és a vállalat felfüggesztett bizonyos részvényjuttatásokat is. Közvetve szintén az elbocsátások irányába mutatott, hogy márciusban csökkentette a termelését a sanghaji Gigafactory, a kínai piacon ugyanis visszaesett a kereslet, amire a legtöbb hazai gyártó árcsökkentéssel reagált. A Tesla is csökkentett, de kevesebbet is termel: a texasi gyárban például a napokban rövidítették le a Cybertruck-gyártás műszakjait.

Az elbocsátásokról tájékoztató levélen Elon Musk aláírása szerepel, ezért is meglepő a visszafogott hangvétele. Az elbocsátásokat a termelékenységnövelés miatt kell meglépni, amit "nehéz döntésnek" nevez. Sőt: a távozóknak megköszöni az évek során végzett kemény munkájukat, a maradóknak pedig előre köszöni, hogy leküzdik az előttük álló nehézségeket. (Az Electreken olvasható a levél teljes szövege.)

A leépítések egyébként már megkezdődtek. A lap szerint egyes alkalmazottak hozzáférését a vállalati rendszerekhez a levél szétküldése előtt megszüntették. Azt nem nagyon tudni, hogy a Musk levelében szereplő "több mint 10 százalék" mennyivel több: nagyságrendileg azonban legalább 14 ezer munkavállalónak szűnik meg a munkahelye.
 

 

A vállalat létszáma az elmúlt négy évben közel duplájára nőtt. A Macrotrends adatai szerint 2020-at alig több mint 70 ezer alkalmazottal zárta. Bár a bővülés üteme évről évre csökkent, tavaly év végén így is meghaladták a 140 ezres létszámot (lásd a fenti grafikont).

Várták, és jött is

Arról nem szivárogtak ki információk, hogy a leépítés fűnyíróelv alapján érinti az egész céget, vagy ennél átgondoltabb lesz. Mivel a vállalatnak nincs PR-részlege, szintén csak közvetett jelekből lehet következtetni arra, hogy ismert vezetők is távozhatnak.

Mint a Reuters megjegyzi, tavaly nehéz évet zárt a Tesla. A 2023-as  utolsó negyedévben jelentősen, de éves szinten is kevesebb autót tudtak eladni, mint egy évvel korábban – főleg a kínai piac visszaesése miatt. Eközben a kínai gyártók jönnek fel: egyre jobb minőséget kínálnak a Teslánál jóval olcsóbban.

Musk azonban ebbe a versenybe nem akar belemenni. A Tesla elvetette az elektromos hajtású népautó tervét, és az árverseny helyett most a nyereségesség javításával próbálkozik.

Az Electrek kommentárja szerint egyébként a Teslánál soha nem a túl magas, hanem a túl alacsony létszám volt probléma. Emiatt is rossz például a szervizhálózata, és panaszkodnak a dolgozók túlterheltségre. Bár sokat megőrzött innovatív startupos stílusából, ekkora méretben már sokkal fontosabb az érett vállalatokra jellemző működés: szervezettség, átgondolt folyamatok, alacsony fluktuáció, magas fokú termelési biztonság és így tovább - véli a lap.

Közösség & HR

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.