Bár a Wall Street optimista várakozásait nem sikerült Redmondnak minden soron elérnie, a 2022-es pénzügyi év finise nem sikerült rosszul. Pláne, hogy számos tényező rontotta az eredményt.
Hirdetés
 

Nagyjából ugyanazt a forgatókönyvet követte a Microsoft tegnapi negyedéves jelentése, mint ami a riválisként is funkcionáló másik techóriásnál, az Alphabetnél történt. A Google anyavállalatához hasonlóan Redmondnak sem sikerült elég nagy számokat mutatni az elemzői várakozások teljesítésére, ugyanakkor alapjában véve teljesen egészséges életjeleket mutat mindkét vállalkozás. Utóbbi véleményt a befektetők is osztják, hiszen az Alphabet és a Microsoft részvényei is felfelé indultak a közzétételt követően.

A Microsoft június végével zárja üzleti évét, így az utolsó periódus most közölt számai mellett az elmúlt 12 hónap összteljesítménye is kirajzodott. A parádés harmadik negyedévet esély sem volt a hajrában felülmúlni, hiszen a közelmúltban számos külsö körülmény nehezítette a szoftveróriás életét. A Kínai gyártóüzemek tavaszi bezárásának negatív hatását például 300 millió dollárra becsli a menedzsment, miközben az oroszországi bezárás pedig 126 millióval terhelte a céget. Minderre egy alapos lapáttal rápakolt a dollár erősödése, ami a nemzetközi piacokon vastagon érdekelt amerikai cégnél 4-6 százalékot rontott a negyedéves számokon a rosszabb átváltási arány miatt. Ez volt az egyik oka annak, hogy a vezetőség még a negyedév folyamán visszább vett korábban tett célszámaiból.

A körülményekhez képest...

Annak ellenére, hogy a Microsoftnak végül a saját csökkentett tervét sem sikerült megvalósítania, az eredmények erősnek mondhatók. A negyedév forgalma elérte az 51,9 milliárd dollárt, ami 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nyereség ennél szerényebb mértékben, 2 százalékot hízva 16,7 milliárd dollárra emelkedett.

Ami a termékcsoportokat és divíziókat illeti: az Office-eladások kilenc százalékkal, a Dynamics 365 bevételei pedig 31 százalékkal emelkedtek. A felhőből származó forgalom összességében 19 százalékkal nőtt. A LinkedIn 26 százalékkal hozott többet a konyhára, mint egy évvel ezelőtt, az Azure pedig a maga 40 százalékos bővülésével a negyedév "bezzegtanulója" lett.

Csökkentek viszont a Windows OEM-bevételei. A két százalékos mínuszban vastagon benne van a már említett tavaszi kínai bezárás, illetve általában sincsen jó formában a PC-piac. A Microsoft Surface-ek viszont jól fogytak, a gépek forgalma 10 százalékkal nőtt. A Bing kereső szintén derék, 18 százalékos bővüléssel járult hozzá az összvállalati erőfeszítésekhez. Az Xbox konzolhoz és a játékokhoz kapcsolódó forgalom viszont 6 százalékkal alulmúlta a tavalyi szintet.

...erős lett az év

A júniussal záródó 2022-es pénzügyi évben a forgalom majdnem elérte a 200 milliárdot. Az egészen pontosan 198,3 milliárdnyi bevétel, 18 százalékkal haladja meg az előző időszakot. Éves távlatban a nettó nyereségtermeléssel sem volt semmi probléma. A profit 19 százalékos ugrással 72,7 milliárd dollárra nőtt.

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.