Már nyáron érkeztek arról hírek, hogy a Micron ki akarja vásárolni az Intelt abból a közösen felépített gyártóüzemből, amely a NAND alternatíváját jelentő 3D XPoint modulokat gyártja, majd októberben hivatalos lett, hogy a vállalat élni kíván a szerződésben garantált opciós jogával. Tegnap bejelentették a végleges a megállapodást: 1,5 milliárd dollárért megszerzik a gyár teljes tulajdonjogát. A tranzakciót 6-12 hónapon belül tervezik lezárni.
A Micron készpénzben fizeti ki az Intelt, de a cég közleménye szerint a tranzakció nem befolyásolja számottevően a 2019-es pénzügyi eredményt, emiatt nem is módosítják az évre vonatkozó terveiket.
A kivásárlás segít a Micronnak abban, hogy gyorsítsa a K+F tevékenységét, és optimalizálja a 3D XPoint gyártását – idézi a közlemény Sanjay Mehrotra Micron-vezért. A tranzakcióval lezárul a két vállalat közel másfél évtizedes együttműködése is. A közleményben a Micron finoman utalt arra, hogy a közös munka nem igazán úgy haladt, ahogy szerették volna.
A Micron alelnöke és az üzleti vezérigazgató-helyettese, Sumit Sadana azt mondta a Deseret News-nak, hogy a vállalat nagyon jó pénzügyi helyzetben van. Tavaly augusztusban lezárt pénzügyi évében 30 milliárd dollár bevételt termelt, ezzel az Intel mögött a második legnagyobb amerikai felvezető-gyártóvá vált. Pozíciói jók, mert a kisebb gyártók között egyedüliként gyárt Flasht, DRAM-ot és 3D XPointot is.
A vállalat vezetése azt ígérte, hogy az IM Flash mintegy 1700 alkalmazottjára nem lesz hatással a változás.
Ami nem megy, nem kell erőltetni
A hivatalosan 2006 januárjában alapított vegyesvállalatban 51 százalékos részesedésével a Micron volt a többségi tulajdonos. De a két vállalat közösködése régebbi múltra tekint vissza. Az IM Flash néven futó, Utah állambeli Lehiben található üzem mellett voltak közös érdekeltségeik például Virginiában és Szingapúrban is, de azokból az Intel már 2012-ben kiszállt.
Azt, hogy a különválás az IM Flash esetében is meg fog történni, tavaly már abból is lehetett sejteni, hogy a NAND memóriák fejlesztését is szétválasztották, mintegy megerősítve azt a tényt, hogy ebben a két vállalat amúgy is külön utakon jár, eltérő technológiai megoldásokat alkalmaz. Júliusban arról is megállapodtak, hogy a 3D Xpoint-fejlesztéseiket a második generáció elkészülte után szintén szétválasztják az eltérő termékstratégia miatt. Az Intelnek ugyanis esősorban nagyobb kapacitású modulokra van szüksége (pl. SSD-khez), a Micron pedig a beágyazott rendszerek piacát célozta meg, ahol viszont kisebb kapacitású modulok kellenek.
Az Intelnek a megállapodás értelmében van legalább fél éve, hogy felkészüljön a külön életre, már ami a 3D XPoint gyártását illeti. Ez azonban nem lesz egyszerű, mivel jelenleg csak az utahi üzem alkalmas ilyen lapkák gyártására. Az Intel a tavaly októberben kiadott pénzügyi eredményeiben épp azzal büszkélkedett, hogy a nem volatilis memóriákkal foglalkozó részleg 1,1 milliárd dolláros csúcsbevétellel zárta a negyedévet, amely alá az 3D Xpointot is használó Optane memóriák és a 3D NAND termékek is tartoznak.
Az Anandtech szerint a jövőt a két vállalat másként képzeli el. Az Intel valószínűleg a vállalati tárolásra összpontosít, és ahhoz használná a 3D XPointot. A Micron ellenben a fogyasztói piacra (pl. mobilokhoz) is szállít, de az még mindig nem világos, hogy mit tervez 3D XPointtal, melynek első generációját nem is használta.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?