Az alig hat éve indított brit fintech vállalkozás beelőzi a Facebookot is, és széles körben elérhetővé teszi a pénzküldést a Messenger felületén.

Bár már majdnem két éve annak, hogy a Facebook bevezette a csevegőalkalmazásán keresztüli pénzátutalás lehetőségét, a Messengeren belüli bankolással egyelőre nem lépte át az Egyesült Államok határát. A lett alapítók által gründölt TransferWise viszont nem tétlenkedik

Megugrották a nemzetközi szintet

Az olcsó, határokon átívelő pénzküldést biztosító cég tegnap jelentette be, hogy ügyfeleinek immár a közösségi óriás csevegőalkalmazását sem kell elhagyniuk, ha külföldre akarnak utalni. Első körben az USA, Kanada, Ausztrália és Európa alkotja a lehetséges helyszínek körét, de a közlemény utal rá, hogy dolgoznak a szolgáltatás további kiszélesítésén. 

Hasonlóan a Facebook említett megoldásához, a TransferWise műveleteit is egy chatbot intézi majd, "aki" a lebonyolításon kívül segítséget is ad, ha a felhasználóknak problémája támadna, sőt árfolyamváltozással kapcsolatos értesítéseket is küld, amennyiben azt az ügyfél igényli.

A cég számára ez nem csak egy kirakatba tehető új szolgáltatást jelent, hanem egyfajta referenciaként is funkcionál. A TransferWise API-ját ugyanis szeretnék viszontlátni más szolgáltatók, bankok rendszereiben, egyéb fizetési megoldásokban. 

Felhúzták megukat

A pénzügyi startup 2011 eleji indulásának egészen profán oka volt: a lett származású alapítóknak egyszerűen elegük lett, hogy az angliában megkeresett pénzük tekintélyes része oda lett, amint azt hazautalták. Így született meg a TransferWise, egy teljesen átlátható, valós árfolyamváltással dolgozó pénzküldő rendszer. A cég fixen 0,7 százalékot keres tranzakciónként, ami nemzetközi átutalások esetében valóban kellemesen alacsony. Nagyon kicsit tételeket azért nem éri meg vele küldeni, mert van minimum díj. Ez Magyarország esetében 420 forint.

A TransferWise ma már több mint 600 alkalmazottat foglalkoztat és havi szinten 800 millió font áramlik keresztül a vállalaton. Piaci becslések szerint a cégérték már átlépte az unikornisok szintjét, azaz meghaladja az egymilliárd dollárt. A startup befektetői között találjuk például a Virgin-főnök Richard Bransont, vagy a PayPal megalapítóit, Max Levchint és Peter Thielt

A helyzet fokozódik

Az üzenetküldő alkalmazások felturbózása extra szolgáltatásokkal az utóbbi időszak egyik legaktívabb területének számít a közösségi hálózatok tulajdonosainál. A Facebook 2015-ös amerikai debütálását például megelőzte a jelenleg éppen tőzsdére készülő Snap(chat). A megsemmisülő üzenettek, képekkel népszerűvé vált független alkalmazás a Square fizetős rendszerének köszönhetően már 2014 végén lehetővé tette felhasználóinak az appból indítható, közvetlen átutalást. Az imént említett PayPal pedig néhány napja jelentette be, hogy a Venmo alkalmazása beépül a Slack csevegőbe.

A TransferWise mostani bejelentése pontosan azért nagy dolog, mert jelenleg a fentebbi példák mindegyike az Egyesült Államok területére és lakosaira korlátozódnak. A nemzetközi porondon ez az első jelentős debütálás, de bizonyosan nem az utolsó. Úgy tűnik például, hogy a kínai online gigász, az Alibaba szintén mozgolódik: egyik leányvállalata éppen egy amerikai pénzküldő céget készül felvásárolni, ami előkészítése lehet egy komolyabb globális belépőnek. 

Közösség & HR

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.