Az EP szerdán fogadta el azt az alapvető jogokat és értékeket szem előtt tartó tervezetet, ami a valós idejű, távoli biometrikus megfigyelést is az elfogadhatatlan kockázati szintű alkalmazások közé sorolná.
Hirdetés
 

Az Európai Parlament szerdán szavazta meg álláspontját a mesterséges intelligencia szabályozásáról, amelynek alapján megkezdődhetnek a tárgyalások az uniós tagországok kormányait tömörítő Európai Tanáccsal és az Európai Bizottsággal a vonatkozó jogszabályok végleges szövegéről. Az EB még az év végéig szeretne megállapodást kötni az MI-törvény teljes tervezetéről, ami a dolgok mostani állása szerint 2026-tól lenne érvényes a területen működő vállalatokra, de vezető európai bizottsági tisztviselők addig is egy önkéntes magatartási kódex elfogadását szorgalmazzák. A szavazás egyik legfontosabb eredménye, hogy a képviselők többsége a valós idejű, távoli biometrikus megfigyelés teljes betiltása mellett foglalt állást.

Ez annak a tavaly megszületett politikai megállapodásnak a felmondását jelenti, amelynek értelmében az eljárás bizonyos bűnüldözési helyzetekben megengedett lett volna, és ami a beszámolók szerint számos tagország esetében jelenthet majd vörös vonalat a tárgyalások során. Az Európai Néppárt egyes képviselői most az eltűnt gyerekek felkutatását vagy a terrorizmus elleni fellépést is a kivételek közé emelték volna, de ezek a módosítások végül elbuktak a plenáris szavazáson. A törvényhozók emellett további intézkedéseket fogadtak el az általános célú MI és az olyan alapmodellek vonatkozásában, mint a ChatGPT-t pörgető GPT-4, előírva a gyártóknak kockázatelemzést és a modelljeik képzéséhez használt jogvédett anyagok összegzését.

Nagyon magas és túlságosan magas kockázatok

Az Európai Bizottság először két évvel ezelőtt tett javaslatot a mesterséges intelligencia szabályozásának kockázatalapú megközelítésére, amelynek keretei között nem elsősorban magát a technológiát, hanem annak felhasználását korlátoznák. Ennek értelmében az olyan alkalmazások teljes kizárását javasolják, mint amilyen mondjuk a társadalmi kreditrendszer, és további szabványokat állítanának fel a különféle kockázati szintekre. A jogalkotók ennek során minimális, korlátozott, magas és elfogadhatatlan besorolást határoznának meg; az utóbbira nyilván a teljes tilalom lenne érvényes, míg a magas kockázatú megoldásokat ugyan nem tiltanák be alapértelmezett módon, de megkövetelnék működtetésük megfelelő transzparenciáját.

Mások mellett ilyenek lennének a választások eredményének befolyásolására is alkalmas MI-rendszerek vagy a több tízmillió felhasználóval rendelkező közösségimédia-platformok ajánlórendszerei, amelyek jelenleg teljesen átláthatan módon működnek. Az EP mostani döntése már az általános célú mesterséges intelligenciára és a nagy nyelvi modellekre is kiterjed, amelyek amely az elmúlt hónapokban nem csak a közvélemény, de a szabályozók figyelmét is felkeltették. Az ilyen alapmodellek fejlesztőinek ugyancsak fel kell majd mérniük az egészségre, a biztonságra, a természetre, a társadalmi berendezkedésre vagy a jogállamiságra vonatkozó kockázatokat, és ennek nyomán be kell jegyeztetniük termékeiket egy uniós adatbázisba.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.