Intenzívebben részt venne a vállalati beszélgetéseken a Google.

A nagy reményekkel elindított, de végül apránként elhalt Google+ keretei között jelent meg anno a Hangouts, melyet az amerikai vállalat ügyesen átmentett az üzleti felhasználók számára kínált G Suite-ba. Nem titkolt terve a szolgáltatással, hogy a Slack Technolgies és a Microsoft azonnali üzenőszolgáltatásának állítson még erősebb konkurenciát. Ennek jegyében újult meg a Hangouts.

Van hova fejlődni

A Hangouts tehát ingyenes szolgáltatásként indult évekkel ezelőtt. A Google azonban felfedezte, hogy üzleti igény mutatkozik ügyfelei irányából egy bővebb funkcionalitást kínáló megoldásra. Ezért úgy döntött, hogy a vállalati érdekeket figyelembe véve fejleszti tovább.

A Hangouts Chat lehetőséget biztosít az alkalmazottak számára a készülékek közötti üzenésre és csevegésre, természetesen beleértve a csoportos megbeszélések támogatását. Emellett widgetekkel bővíthető tudása, így hozzáférést kínálhat más, üzleti célú alkalmazásokból származó adatokhoz. Ebben a formában pedig most (pontosabban tegnap óta) válik mindenki számára általánosan elérhetővé a szolgáltatás.

A Google G Suite-jéből hozzáférhető Hangouts Chat így a levelezés, szövegszerkesztés, táblázatkezelés és egyéb irodai feladatok elvégzésének körét bővíti. Napjainkra már több mint 4 millió vállalkozás él a G Suite nyújtotta lehetőségekkel és fizet felhasználónként 25 dolláros havidíjat.

Nincs persze egyedül ezen a piacon. A hasonló elveken alapuló Slack már több mint 50 ezer fizetős vállalkozást tudhat magáénak, akik a hosszú távú kommunikációra az emailnél robosztusabb megoldást kerestek. A Microsoft Teams pedig szintén közvetlen vetélytársa a Hangouts Chatnek; Redmond az Office 365 keretei között nyújtja szolgáltatását (ráadásul a G Suite használói számánál jóval nagyobb ügyfélkörnek).

Az IDC szerint a Microsoft számít dominánsnak ezen a téren. A piac 37 százalékát tudhatta magának 2016 végén. Az akkor már közel 2 milliárd dollár értékűre becsült szegmensen belül a Slack nagyjából 5 százalékos részesedéssel bírt.

Mesterséges intelligencia segíti a találkozószervezést

Nem csak előfizetői változatban férhető hozzá a Hangouts. A Google megtartja a csevegőszolgáltatás ingyenes változatát is, ahogy a Gmail és a Docs esetében is biztosít havidíj-mentes hozzáférést megoldásaihoz. A fizetős verzió azonban értelemszerűen jóval több lehetőséget tartalmaz. Például akár 8 ezer(!) résztvevővel egyszerre folytatott beszélgetéseket is képes kiszolgálni, a lefolytatott üzenetváltásokat pedig alapértelmezettkén a végtelenségig megőrzi. Utóbbi beállítás természetesen a vállalati igényeknek megfelelően megváltoztatható.

Emellett a Hangouts Chat összeköthető a vállalat különböző adatbázisaival. Például a Google csapatai integrálták hibakereső, alkalmazott-nyilvántartási és IT támogatási rendszereik adatbázisait. De lehetőség nyílik a Salesforce.com, a Dialpad vagy a Kayak szolgáltatásaival való "összebútorozásra" is.

A Hangouts Chat felhasználói élhetnek a Google mesterségesintelligencia-szolgáltatásaival. Például a találkozóidőzítő eszközzel, ami a résztvevők munkavégzési szokásainak figyelembe vételével ajánl csoportos megbeszélésekre időpontokat. Szintén az MI-re támaszkodóan történhet a naptárban való helyfoglalás; a rendszer a vállalat tárgyalóinak száma és azok mérete alapján javasol helyszínt.

Végül említést érdemel az a tény, hogy a Hangouts Chat összepárosítható a Hangouts Meettel. A telekonferencia szolgáltatást a Google tavaly tette elérhetővé, használatával akár videokonferenciák is folytathatók.

Közösség & HR

Nem a munkahelyünket, hanem a fizetésünket fenyegeti az MI

Az Európai Központi Bank szerint nem pont az lehet a probléma a mesterséges intelligenciával, amitől a legtöbben félnek, de a technológia munkaerőpiaci hatásai egyelőre homályosak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.