A Windows felhasználók eddig nemigen rendelkeztek olyan szoftverbolttal, amely igazi alternatívája lehetett volna az Apple vagy az Android letöltőközpontjával. Lassan erre a piaci résre is ráúsznak a versenyzők.
Ha megkérdezünk egy iPhone-felhasználót vagy egy androidos telefon tulajdonosát, honnan szerzi be az eszközön futó alkalmazásokat, egyértelműen vágja rá, hogy a rendszerhez tartozó saját alkalmazásboltból. 2011 elején a Mac felhasználók számára is megnyílt a dedikált App Store, ám - bár ígéretek elhangzottak a Microsoft részéről egy később elindítandó szoftverbolttal kapcsolatban - a Windows júzerek egyelőre nem rendelkeznek ilyen lehetőséggel. Egyre többen úgy látják, hogy a Microsoft hezitálását kihasználva betöltik ezt az űrt, két versenyző a napokban indította el szolgáltatását.

Szoftverek a sugárúton A Netvolution megoldása Avenue App Store névre hallgat. A megvalósítás kifejezetten emlékeztet a más rendszereken megismert alkalmazásboltokra: regisztráció után egy letölthető keretszoftvert installálhatunk, amelyen belül böngészhetünk a szoftverek között. Az Avenue rendez újdonságok és népszerűség szerint, valamint természetesen az alkalmazások kategóriája szerint is keresgélhetünk.


A fejlesztő cég igazgatója, Matt Smith szerint egyértelműen az a céljuk, hogy alternatívát nyújtsanak a más rendszereken meglévő szoftveráruházaknak, amelyek nem csak valamilyen felhasználási területre fókuszálnak, hanem egy helyen kínálnak mindent, ami az adott rendszerre elérhető. A béta változatban működő Avenue jelenleg "feltöltés alatt" van, tehát még viszonylag limitált az elérhető szoftverek száma, ám ez folyamatosan növekszik. Ingyenes és fizetős megoldások egyaránt megtalálhatóak, viszont egyelőre Magyarországról csak egy kis trükkel regisztrálhatunk.

Az Avenue jelenlegi változata egyelőre csak Egyesült Államokból érkező felhasználókat fogad, viszont ezt nem ellenőrzi IP cím vagy bármilyen egyéb megkerülhetetlen módszer segítségével. Tehát egyszerűen válasszunk ki egy tetszőleges amerikai címet az adatok kitöltésekor, az email címünk már nyugodtan végződhet akár .hu-ra is, innentől gyorsan befejezhetjük a regisztrációt.


Kismókusok eszköztárra is kenhetik A Pokki a makkot rágcsáló kismókust szimbolizáló logójával máris amolyan "aranyos" érzetet kelt, nem is véletlenül. A SweetLabs nevű San Diegó-i startup megoldása szakít azzal a gyakorlattal, hogy egy alkalmazásbolt nem áll másból, mint letölthető, hagyományosan installálható szoftverek listáiból. A szintén béta állapotban működő szolgáltatás letölt egy apró keretprogramot, amelynek makk alakú ikonja megjelenik a Windows start gombja mellett. Erre rákattintva már meg is nyílik a Pokki webboltja, ahol viszont nem teljes szoftvereket, hanem "pokkisított változatokat" telepíthetünk.


Mit is jelent ez? A teljesen nyílt rendszerre meglévő szoftverek fejlesztői elkészíthetik saját megoldásuk widget-szerű változatát, amelyek a Pokki rendszerében futnak egy felugró ablakban. Az "alapcsomagban" elérhető például Gmail vagy Facebook kisalkalmazás, amelyek böngésző használata nélkül, "Pokki buborékokban" nyithatóak meg, és ahogy elkattintunk róluk, be is záródnak. Ez a megoldás tehát inkább widgetbolt, annak viszont ötletes - a sikere minden bizonnyal azon múlik majd, hányan és milyen gyorsan fejlesztik le saját szoftvereik "pokkizált változatát".

Háború a felhőben: elindult az Office 365
Windows 8: az Apple adhat példát a Microsoftnak
Már a Mac felhasználóknak is van alkalmazásboltja

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.