Volcano Engine néven külön termék lesz a videómegosztó szolgáltatás ajánlási algoritmusából, amivel a ByteDance már a vállalati ügyfeleket célozná.

A mindössze 2016 óta működő TikTok videómegosztó idén januárban már közel 700 millió felhasználóval rendelkezett világszerte, ebben a tekintetben pedig nem csak a hetedik legnagyobb globális platformnak számít, de olyan szolgáltatásokat sikerült túlnőnie, mint a Snapchat, a Pinterest vagy a Twitter. Az azonos nevű mobil alkalmazás tavaly áprilisban lépte át a 2 milliárd letöltést, és a növekedés ütemét jól jellemzi, hogy ebből 315 milliót az első negyedévben jegyzett.

A TikTok legfőbb fegyverének hagyományosan azt a mesterséges intelligenciára épülő ajánlási rendszert tartják, ami nagyban hozzájárul, hogy a felhasználók korábbi viselkedésének kielemzésével a képernyő elé szögezze őket, olyan videókat tálalva eléjükújra és újra, amelyek jó eséllyel felkeltik az érdeklődésüket. Az alkalmazás sikere erre a Kínában fejlesztett motorra alapszik más piacokon, így az USA-ban is, nem véletlen tehát, hogy ezt tekintik a TikTok titkos receptjének.

A beszámolók szerint a TikTok Amerikából való kitiltása vagyés felvásárlása körüli huzavona is éppen az ajánlási rendszer körül forgott, mivel a kínaiak az ottani üzletük esetleges eladásával sem lettek volna hajlandók megosztani a technológiát. Peking ráadsául tavaly augusztusban új szabályokat jelentett be az MI-technológiák exportjára vonatkozóan, így azóta a kínai kormányzat hozzájárulása nélkül a vonatkozó kódok vagy a felhasználási jogok transzfere sem volna lehetséges.

A Fehér Ház azóta visszavonta a még Donald Trump idejében hozott rendelkezéseket, melyek nemzetbiztonsági okokra hivatkozva teljesen ellehetetlenítették volna a TikTok és más kínai alkalmazások használatát az Egyesült Államokban. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy a TikTok tulajdonosa, a ByteDance piacra dob egy új márkát, amelyen keresztül személyre szabott ajánlási algoritmusát kínálja felhasználásra a vállalati ügyfelek számára.

A TikTok csak az ugródeszka volt

A ByteDance egy ideje már arra törekszik, hogy üzletében átlépje a népszerű konzumer alkalmazások határait, legyen szó magáról a TikTokról, annak Douyin nevű kínai változatáról, vagy a Toutiao híraggregátorról – amelyek egyébként mind az említett motorra épülnek. Nemrég például kiderült, hogy a ByteDance a félvezetőipari fejlesztésekbe is beszállna, ezen belül is az ARM alapú, MI-technológiákat támogató szervercsipekre koncentrálva kutatásait. A társaság emellett belépne a publikus felhőszolgáltatások piacára is, amit odahaza olyan big tech vállalatok uralnak, mint az Alibaba, a Tencent vagy a Huawei.

A TikTok ajánlási algoritmusából a Volcano Engine brand alatt lesz önálló szolgáltatás, ami különféle analitikai és mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásokat is nyújtana a céges megrendelőknek. A ByteDance tegnapi bejelentése szerint a Volcano Engine már egy jóéve működött a mostani, hivatalos bevezetés előtt, és az elmúlt időszakban olyan vállalati ügyfelei voltak Kínában, mint az e-kereskedelmi óriás JD.com, az okostelefongyártó Vivo vagy a járműgyártó Geely.

Ahogy a Reuters riportja is kiemeli, a ByteDance bevételeinek legnagyobb részét egyelőre a Douyin és a Toutiao, vagyis a konzumer termékek adják. Mivel az ilyen jellegű üzletek növekedési kilátásai törvényszerűen gyengülnek, ahogy a szolgáltatások az érett szakaszba lépnek, a ByteDance most kézenfekvő módon a vállalati szolgáltatások területénis igyekszik megvetni a lábát. Ennek egyik eleme lenne a Volcano Engine bevezetése, vagy a már korábban megjelent Lark kollaborációs platform és annak kínai változata, a Feishu is.

Cloud & big data

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.