A Google kísérleti projektjében 16 ezer processzormagot kapcsoltak össze egymással. A rendszer az emberi agy működését szimulálja, és külső segítség nélkül tanulta meg azonosítani a macskákat.
A Google kutatói felépítették a világ egyik legösszetettebb mesterséges idegrendszerét, amely tizenhatezer CPU-magból és több mint egymilliárd kapcsolatból áll. A több éve tartó kísérlet az emberi agy működését próbálja modellezni, a rendszert pedig "szabadon engedték", hogy az interneten szerzett információkra építve önálló tanulásba kezdjen.

A macska feltalálása  A hálózat olyan képkockákat vizsgált, amelyeket tízmillió, a YouTube-on hosztolt videóból válogattak ki. A cél az volt, hogy önállóan is felismerje, illetve egy véletlenszerű húszezres mintából sikeresen kiválassza a macskákat. A feladat triviálisnak tűnik, ám a többi képfelismerő algoritmussal szemben a Google rendszere semmilyen támogatást nem kapott hozzá.

Senki sem határozta meg számára, melyek egy macska ismertetőjelei, sőt azt sem, hogy léteznek "macskák" és "nem macskák" –  a digitális agynak önállóan kellett megalkotnia a teljes koncepciót. Mivel a kísérlet sikeresnek bizonyult, ráadásul a gépi tanulás már meglévő algoritmusait alkalmazta, az is kiderült: a módszerek jóval hatékonyabbá válnak, ha a gépek az eddiginél jóval nagyobb adathalmazhoz férnek hozzá.




A kutatás vezetője és a felismert képek egyike a NYTimes.com felvételén


A rendszer az ember vizuális kortexéhez hasonlóan működik: bizonyos dolgokat nagyon gyorsan azonosít, függetlenül attól, hogy milyen szögből vagy milyen állapotban látja azokat. Az agyban specializált idegsejtek feladata, hogy figyeljenek egy-egy meghatározott dologra. Bár az analógia egyelőre nem tökéletes, a digitális idegrendszer ugyanezt modellezi.

A kereső is okosabb lesz  A The New York Times szerint a projekt már komoly eredményeket mutathat fel. Ezekről nemsokára beszámolnak a Google kutatói is, akik a Google X laboratóriumból – annak idején ott kezdte a sofőr nélküli autó vagy a varázsszemüveg is – már átköltöztek abba a létesítménybe, ahol a Google keresőjét és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat fejlesztik. Az eredmények lehetséges felhasználása a képkereséstől a beszédfelismerésen át a gépi nyelvek fordításáig terjed.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.