Pénteken két dokumentumból is szivárogtak részletek. Az egyikben az EU-s tagállamok eltökéltsége rajzolódik ki a gigászi internetes vállalatok igazságosabb megadóztatására; a másikban pedig a Facebook ura penget barátságosabb húrokat.

Bár szinte a világ összes országának kormányzata egyetért abban, hogy végleg rendezni kell azt a helyzetet, miszerint a techóriások angolnaként mozogva tudják minimálisra szorítani adóterheiket, a globális megoldást egyelőre nem sikerült megszülni. Szerencsére az év elején tartott Világgazdasági fórum végigkicsengése és a bevezetőben idézett friss értesülések is mind arra utalnak, hogy talán 2020-ban jöhet el az igazság pillanata.

Elsőnek a G20-on vernék át

A G20, azaz a világ legfejlettebb országait tömörítő csoport pénzügyminiszterei és nemzeti bankjainak vezetői jövő héten ülnek össze Rijádban. Az esemény egyik megtárgyalandó témája a januári találkozón félbe hagyott egyeztetések folytatása a digitális gazdaság megadóztatásáról. A Reuters beszámolója szerint erre nagyon komolyan készül az EU. Az idézett szakmai anyag megfogalmazása alapján az Unió arra fogja ösztönözni a résztvevőket, hogy "a lehető legmagasabb szintű prioritással" kezeljék a kérdést. A hírügynökségi beszámoló szerint ez a teljes EU plusz az éppen kilépőben lévő Egyesült Királyság egyöntetű álláspontjának tekinthető.

Az EU ambíciózus, tisztességes, hatékony, megkülönböztetéstől mentes és nem utolsó sorban működőképes megoldást szeretne mihamarabb látni, ami praktikusan még a 2020-as évet jelenti. Korábban azt is világossá tették a kontinens vezetői közül többen is, hogy amennyiben nem sikerül mindezt tető alá hozni, akkor az Unió saját hatáskörben tesz rendet. Az idei Világgazdasági Fórumon nagyon közel került egy újabb vámháború kirobbanásának esélye, ám végül a büntetővámokkal rendszeresen fenyegetőző amerikai elnök és a saját területén már különadót is bevezető Franciaország is békülékenyebb hangot ütött meg.

A jelenlegi menetrend szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) belül évek óta folyó előkészítő munkát kellene felgyorsítani és júliusig megállapodni a világ vezetőinek abban, hogyan is rendezzék a rendkívül alacsony adózási rátát élvező digitális mamutok helyzetét. Ha minden jól megy, ennek végleges változatára még év végéig rákerülhet a jóváhagyó pecsét.

Te is, fiam, Zuckerberg?

A helyzet komolyságáról árulkodik az éppen európai turné előtt álló Facebook-vezér holnapi, Németországban elmondandó beszédének szövege. Mark Zuckerberg eszerint "megérti az európaiak frusztrációját" az adózási témában, és maga a Facebook is egy új rendszer felállításában érdekelt. A világ legnagyobb közösségi hálózatának feje egészen odáig is hajlandó elmenni, hogy elfogadja, ha ebben az új világban cégének valamivel több lesz majd a kiadása. Zuckerberg reményét fejezi ki, hogy az OECD törekvései sikerrel járnak és egy stabil, megbízható rendszerben működhetnek tovább a digitális gazdaság szereplői.

A Facebook korábban természetesen kötötte magát ahhoz, hogy mindent a jogszabályoknak megfelelően tesz. Saját bevallásuk szerint az elmúlt öt évben nagyjából 20 százalékos adórátával működtek. Ez akár még igaz is lehet, csakhogy az USA-n kívül ez az arány általában a nullához közelített. Például 2018-ban a briteknél 28,5 millió fontnyi adót sikerült fizetni, miközben a bevétel elérte az 1,65 milliárd fontot.

A békülékenyebb hangnem persze értékelhető egyfajta előre menekülésként is, hiszen a kiskapuk folyamatosan záródnak be, és ahogy a fentiekből kitűnik, már a globális megállapodás sem tűnik annyira távoli álomnak.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.