Lehullott a lepel az egykor piacvezető márka nagy visszatérését beindítani hivatott okostelefonjáról.

Még tavaly vásárolta meg a Nokia márkanév telefonokra szóló használatának jogát a finn HMD. Akkor azt írtuk, hogy a vállalat két, csúcskategóriás Android 7.0 okostelefonnal tér vissza az év végén, vagy, ha kis csúszás történik, akkor a jövő év első negyedében. Nos, a kis csúszás megtörtént, mivel a vállalat csak tegnap jelentette be hivatalosan a készüléket (és csak egy modellt).

Átlag Android telefon?

Fizikai paraméterei alapján nem különösebben lenyűgöző az okostelefon: 5,5 inches képátlóval rendelkezik, melyen full HD (azaz 1920x1080 pixeles) felbontás megjelenítésére képes. Számítási teljesítményéről egy Snapdragon 430 processzor gondoskodik, mely 4 GB-nyi RAM-ból gazdálkodhat.

Ugyanakkor komolyabb visszalépést tapasztalhatunk a kép- és videokészítés terén. Míg a „régi” Nokia kiemelt hangsúlyt helyezett a kamera minden tekintetben magas minőségére – a finnek optikáját a Carl-Zeiss-től szerezték be, a képérzékelő felbontása pedig már fél évtizede is a 42 pixeles szintet nyaldosta -, addig az új készülék esetében ennek az örökségnek nyoma sincs. A Nokia hátterével ugyanis a hátlapi 16 megapixeles és a frontoldali 8 megapixeles kamera egyáltalán nem számít kiugrónak, inkább csak hozza az átlagot.

Cserébe viszont nem kerül sokba – az Android 7.0-t futtató kommunikációs eszköz 1700 jüanos, átszámítva nagyjából 70 ezer forintos áron kerül forgalomba. Forgalomba, de csak Kínában; az árkategóriában ritkának számító alumíniumvázas készülék egyelőre csak a Távol-Keleten mutatkoznak be a felhasználók számára.

Sárkányenergiával

A döntés, miszerint közvetlenül a kínai piacot célozza meg az új Nokia, jól mutatja, mennyire fontos ez a régió. Jelenleg nagyjából 550 millió okostelefon-felhasználó van Kínában, ez közel kétszer annyi, mint amennyi Amerikában található. Cserébe viszont a HMD-nek olyan, a költséghatékonyságot szinte végletekig csiszoló riválisokkal kell megküzdenie, mint az Oppo, a Vivo, a Huawei és a Xiaomi.

A finnek ennek ellenére komolyan gondolják az újraindulást. A HMD még tavaly vásárolta meg a Microsofttól a Nokia márkanév okostelefonoknál és talbeteknél való használatának jogát. Nem is keveset fizettek érte; 350 millió dollár cserélt gazdát. Igaz, ez az összeg eltörpül a 2013-as akvizíció mögött, amikor Redmond fizetett 7,2 milliárd dollárt a Nokia eszközeiért és térképészeti részlegéért.

Microsoft-temető

Az azóta eltelt három év alaposan megtépázta a már akkor is fénykorán túl levő márka nimbuszát. A Microsoft tulajdonába került telefonok idővel elhagyták a Nokia brandet, de ez sem segített: a Microsoft Lumia készülékek gyakorlatilag eltűntek a piacról. Maga Satya Nadella is úgy nyilatkozott nemrég, hogy Redmond mobilstratégiája az idei év során komoly átalakuláson megy át.

„Továbbra is jelen akarunk lenni az okostelefonpiacon, de nem abban a formában, ahogyan azt napjaink piacvezetői diktálják, hanem egyedi formában, hogy elhozzuk a végső mobileszközt a felhasználók számára. Bizonyos dolgokat abbahagytunk, más dolgokat elkezdtünk azért, hogy felhasználók egy konkrét csoportjára fókuszálhassunk, és őket a lehető legjobban kiszolgáljuk” – utalt a redmondi vezérigazgató a Nokia örökség levetésére.

Mobilitás

Ahol sosem adódnak váratlan helyzetek, ott egész jól elmuzsikál az MI

Újabb kutatás állapította meg, hogy egyelőre még az élvonalbeli mesterségesintelligencia-modellek is elég messze vannak attól, hogy képesek legyenek elfogadható módon ellátni az összetett munkahelyi feladatokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.