Felmondta a Dell a VMware-rel 2021-ben kötött kereskedelmi keretszerződését. Nincs több közösködés a go-to-market stratégiában.

Felmondta a Dell a VMware-rel 2021-ben kötött, közös értékesítési stratégiára vonatkozó keretmegállpodását, derül ki egy az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentumból. A megállapodást ugyanakkor kötötték, amikor a Dell menedzsmentje úgy döntött, teljesen szétválasztják a két céget. (A szétválasztást részben az motiválta, hogy a Dell pénzhez jusson, és csökkenthesse az EMC-felvásárlás miatt felvett hiteleit. De szerepet játszott az is, hogy az akkor 65 milliárd dollár körüli piaci értéket képviselő VMware erősen torzította az anyavállalat értékelését.)

A keretmegállapodás célja az volt, hogy formalizálják a két cég közötti kereskedelmi kapcsolatot: lényegében egy kölcsönösen előnyös fejlesztési, értékesítési és go-to-market stratégiai együttműködés kereteit szabta meg. Rögzítették például, hogy technológiáik, termékeik zökkenőmentesen együttműködnek egymással, "hogy előnyöket és értéket teremtsenek az ügyfelek számára".

Ezt a megállapodást akár a Broadcom felvásárlása után is fent lehetett volna tartani. Ám mint az korábban megírtuk, az új tulajdonos rapid módon teljesen átszabta a VMware-portfóliót és az értékesítési stratégiát, például kivezette az örökös licencek értékesítését. Így azonban a Dell már nem tud olyan előnyösen bekapcsolódni az üzletbe, mint korábban. Pedig az együttműködés mindkét fél számára gyümölcsöző volt: együtt váltak például a hiperkonvergens rendszerek piacának legnagyobb szereplőivé.

De más hardvergyártók is közösködtek a virtualizációs céggel, így nem meglepő, hogy a Broadcom döntését általánosan rosszul fogadta a piac. Az OEM-gyártók bevételtől esnek el, azoknak a VMware-ügyfeleknek pedig, melyek előszeretettel vásároltak hardverrel összecsomagolt licenceket, mivel kedvezőbb áron jutottak hatékonyabb rendszerekhez, mintha külön-külön szerezték volna be az egyes elemek, újra kell gondolniuk a virtualizációs stratégiájukat, és újra is kell számolniuk sok mindent.

Egyelőre mindenki találgatja a következményeket

A felmondás jogszerűen történik, mivel a szerződés úgy rendelkezik, hogy felmondható, ha bármelyik félnél irányításváltás következik be – erre hivatkozik a Dell is a SEC-nek küldött dokumentumban. Azt azonban piacelemzők egyelőre csak latolgatják, hogy a Dell eltávolodása a VMware-től milyen mértékű lesz.

A Dell mindössze annyit nyilatkozott, hogy fontos és értékes partnerük a Broadcom, és érdekeltek a kapcsolatok továbbfejlesztésében.

(Fotó: Dell/Angele Davidson)

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.