A Google is megcsinálta a maga vaskarikáját fából: készpénzért is lehet venni appokat a Google Play-en.

Meglepő helyzeteket eredményez a felhőszolgáltatások és a háttérrendszerek fejlettsége közti különbség. Ennek köszönhető például az Amazon 2015-ben bevezetett Snowball tárolója, amellyel közúton lehet elszállítani a nagy mennyiségű adatokat az AWS adatközpontokba. És most a Google is húzott egy érdekeset: bevezeti a készpénzes fizetés lehetőségét a Google Play-en. Hamarosan az is eldől, hogy ez jó húzás, vagy csupán kétségbeesett próbálkozás. A Google Play ugyanis hiába előzi meg letöltésszámban az Apple alkalmazásboltját, az App Store még mindig több pénzt termel. A Google pedig – érthetően – szeretné, ha ez nem így lenne.

Ma már nem aprópénzért folyik a verseny, az App Annie legutóbbi tanulmánya szerint tavaly 101 milliárd dolláros piacért lehetett küzdeni. A Google pedig mindent bevet, hogy ebből minél nagyobb arányban részesedjen. Korábban például bevezette a szolgáltatói számlázást, amikor a mobilszolgáltatónál lehet fizetni az alkalmazásért. Ezt jelenleg több mint 170 operátornál lehet igénybe venni világszerte.

A kápés fizetés is gyors, de vannak hátrányai

A feltörekvő piacokat, melyeken a bankkártya-használat még nem terjedt el, és az emberek főleg készpénzért vásárolnak, most újabb fizetési móddal serkentenék vásárlásra. A "pending transactions" (függőben lévő tranzakció) nevű vásárlási lehetőség biztosítja, hogy az is tud vásárolni appot, akinek nincs bankkártyája. A felhasználó fizethet banki átutalással, de akár készpénzzel is. A szolgáltatást Mexikóban és Japánban tesztelik.

Ha valaki bankkártya nélkül akar appot vásárolni, a Play Store-ban kiválasztja a kívánt terméket, majd kiválasztja a pending transactions lehetőséget. Ekkor kap egy fizetési kódot, amivel akár egy fizikai boltban (valamelyik Google-partnernél) készpénzzel is kiegyenlítheti a vételárat. Ha valaki ezt a lehetőséget választja, a fizetés után a vételár tíz percen íródik jóvá a Google rendszerében, és utána már le is lehet tölteni az appot, a számla később emailben érkezik.

Ez a fizetési mód értelemszerűen költségesebb a Google-nek, így meg is kéri az árát. Például azzal, hogy készpénzes fizetés esetén nem biztosít pénzvisszatérítési lehetőséget. Ha valaki elégedetlen a megvásárolt termékkel, kap egy Play Store kupont, amit csakis a Google boltjában költhet el.

Viszont naprakészebb lesz az értékelés

Egy újítás azonban segíti, hogy kevésbé nyúlhasson mellé az a vásároló, aki a korábbi vásárlók értékelése alapján dönti el, hogy egy adott típusból melyik konkrét alkalmazást választja. Ősztől ugyanis súlyozzák az értékeléseket aszerint, hogy mennyire frissek. Így az alkalmazás összesített értékelésében a korábbi verziókra leadott pontszámok kevésbé számítanak bele.

Ez érthető, hiszen az appok fejlesztői gyakran adnak ki új verziót, amiben javítják a korábbi kiadások hibáit. Ezért néhány verzióváltás után egy korábbi verzióra leadott értékelés lényegében irreleváns.

A fejlesztők már most is a súlyozott értékelést látják a Google Play fejlesztői konzolján, a felhasználók azonban csak nyár végétől dönthetnek e szerint.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.