A cím természetesen a nagyjából már egy örökkévalóság óta pletykált, hajlítható kijelzőjű iPhone-ról szól, aminek első szériája idén debütálhat.
Hirdetés
 

Óvatosan, de talán már közel százszázalékos bizonyossággal ki lehet mondani, hogy valamikor idén fog debütálni az Apple első, hajlítható telefonja. Miközben a régóta várt és pletykált készüléken már tényleg a kereskedelmi forgalomba kerülés előtti utolsó simításokat végzik, a bloomberges Mark Gurman legújabb hírlevelében már arról értekezik, hogy mi jöhet az első modell után.

A cég belső viszonyaira rendszerint jó rálátással rendelkező újságíró szerint már vizsgálják egy kisebb, kagylóként összehajtható, négyzetes formájú változat bevezetésének lehetőségét. A gyártónál arra számítanak, hogy az úttörő modell idén elsöprő sikert arat (ennek nem mondanak ellent az előzetes piackutatói jóslatok sem), a vasat pedig azon melegében szeretnék tovább ütni egy kompaktabb és olcsóbb megoldással. Az angolul clamshellként emlegetett formavilággal egyértelműen a Samsungnak évek óta nagy sikert hozó Galaxy Z Flip modellcsaládnak, illetve a Motorola Razrnek kívánnak konkurenciát teremteni.

Gurman azért megemlíti, hogy mindez még csak terv, könnyen elképzelhető, hogy végül másként döntenek a cupertinói főhadiszálláson. Alternatívaként szóba jöhet egy homlokegyenest eltérő megközelítés is: egy nagyobb, könyvszerűen kihajló mobil piacra dobása. Ez abból a szempontból lehet hasznos, hogy a hírek szerint az Apple első, hónapok múlva érkező összehajtogatható iPhone-ja kisebb lesz, mint az ezt a réspiacot uraló Samsung prémium termékcsaládja. Összecsukott állapotban az új Apple telefon külső kijelzője csak 5,5 hüvelyk lesz, aminél még a hírlevelet jegyző újságíró is egy hüvelykkel többet szeretne.

Nem mindig jön be

Aztán hogy végül mi valósul meg a fenti, egymást kizáró elképzelésekből, az tényleg csak később derülhet ki, hiszen a termékfejlesztés során rengeteg olyan nem várt esemény történhet, ami végül vakvágányra futtatja a projektet. Hogy messzebbre ne menjünk, ugyancsak egy bloomberges hírlevélben jelent meg korábban, hogy óriási, összecsukható iPad készül. Ezzel kapcsolatban aztán tavaly ősszel magának Gurmannak kellett lehűteni a kedélyeket, mivel a projekt "fejlesztési nehézségekbe ütközött", így a potenciális piacra lépés a még mindig meglehetősen távoli 2029-es évre tolódott.

Konzumer tech

Mustafa Suleyman másfél évet ad a fehér gallérosoknak az MI-vel szemben

A Microsoft MI-főnöke szerint egy-másfél éven belül a szellemi munkát végzők feladatait is átveszi a mesterséges intelligencia.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A PMI Budapest, Magyar Tagozat májusban rendezi meg az Art of Projects szakmai konferenciát. A rendezvény kapcsán rövid írásokban foglalkozunk a projektmenedzsment szakma újdonságaival. Az első téma: mit gondolunk ma a projekttervezésről?

Régen minden jobb volt? A VMware licencelési változásai

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.