Piackutatói előrejelzések szerint teljesen más dimenzióba kapcsolhat jövőre az egyelőre érdekes furcsaságnak tekintett terméktípus, aminek legfőbb oka, hogy hosszas várakozás után vélhetően 2026-ban debütál az első összecsukható Apple-telefon.
Hirdetés
 

A tavalyi nem túl meggyőző év után idén a teljes okostelefonos piac hétszeresével bővülhet a hajtogatható kijelzőkkel szerelt telefonok (foldable) szállítási volumene, jövőre azonban ennél is sokkal szélesebbre nyílik az olló – állítja az IDC. Az amerikai piackutató héten megjelent előrejelzése szerint ugyanis hatalmas lendületet ad majd az egyelőre marginális termékkategóriának az, hogy most már tényleg szinte biztosnak tűnik az Apple debütálása.

2025-ben várhatóan 20,6 millió hajtogatható okostelefon kerül forgalomba, ami a tavalyi teljesítményt 10 százalékkal fejeli meg. A foldable szegmens jelentőségét (pontosabban jelentéktelenségét) ugyanakkor jól mutatja, hogy összességében nagyságrendileg 1,25 milliárd mobilt szállítanak le idén a gyártók. Ez viszont az elkövetkező években alaposan megváltozhat, mert a hajtogatható típusok évről évre sokkal nagyobb ütemben nőhetnek majd.
 

A hajtogatható és a nem hajtogatható okostelefonok éves növekedési kilátásai (forrás: IDC)

 

A jövőre prognosztizált, mintegy 30 százalékos "robbanás" leginkább annak tudható be, hogy az IDC gyakorlatilag készpénznek veszi a hajtogatható iPhone 2026-os megjelenését. A régóta várt és pletykált készüléken a legújabb hírek szerint már tényleg a kereskedelmi forgalomba kerülés előtti utolsó simításokat végzik.

Az IDC szerint az Apple már az első évben több mint 22 százalékos részesedést hasíthat ki magának ebből a részpiacból, értékét tekintve pedig három dollárból egy Cupertino kasszájában csöröghet. A két adat közötti eltérést az magyarázza, hogy az almás vállalat a vetélytársaknál hagyományosan drágább árszinttel dolgozik, ami vélhetően most sem lesz másként, mivel 2400 dollár körüli árcédulával debütálhat az első hajlítható kijelzővel szerelt iPhone.

A veszélyes rivális megjelenése ellenére a terület két másik komoly szereplőjénél sem lesz ok azért panaszra a szakértői előrejelzés alapján. A Samsungnál a Dél-Koreában nemrég óta kapható, háromrét hajtható Galaxy Z Trifold elérhetőségének nemzetközi kiterjesztése hozhat új kuncsaftokat. Az amerikai szankciók miatt globális mobilgyártói ambícióiról lemondani kényszerüt kínai Huawei esetében pedig a stabil otthoni keresletre alapozva van esély az ideinél akár kétszer jobb eredmény elérésére (és ezzel 17 százalékot megszerezve a teljes hajlítható szegmensből).

Lesz ez még több is

Ami a termékkategória hosszú távú esélyeit illeti: az IDC szerint ezek a különleges megoldások jó esélyt kínálnak a gyártóknak arra, hogy növelni tudják szállításaikat az egyébként megrekedni látszó okostelefonos piacon. Mindez 2029-ig előretekintve éves átlagban 17 százalékkal gyarapíthatja a foldable mobilok szállításait, amivel az időszak végére elérhetik a 10 százalékos részesedést a teljes okostelefonos tortából.

(Kép: Huawei)

Konzumer tech

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.