Nem bízott semmit a véletlenre a Samsung az idei különleges, ezúttal Dél-Koreában rendezett Unpacked esetében, már amennyiben a helyi érdeklődés felkorbácsolásáról beszélünk. A bemutatón egymást érték a K-pop sztárjai, de feltűnt a többek között a Fehér Lótusz sorozatból ismert fiatal amerikai színésznő, Sydney Sweeney is.
Ami a dolgok lényegét, azaz a most bemutatkozó új termékeket illeti, egyértelműen a két hajtogatható mobil számíthatott a legnagyobb érdeklődésre. Bár ezek a telefonok egyelőre a teljes okostelefonos piac csak nagyon kicsi szeletét adják, az elkövetkező években leginkább itt lehet majd növekedési potenciált találni az eladásokra éhes gyártóknak.
Ötödször is meghajtották
Idén már az ötödik generációja debütál a Galaxy F termékcsaládnak. A hagyományos telefonból kisebb tabletté alakítható Fold 5 egetrengető újításokat nem tud felmutatni, de a legtöbb területen jobb, gyorsabb, szebb lett egy évvel ezelőtt bemutatkozó testvérénél.
A leglátványosabb újdonság a Flex Hinge (zsanér) megjelenése, ami végre lehetővé teszi, hogy a telefont összehajtva a két rész között ne maradjon zavaró rés a zsanér oldalán. Más kérdés, hogy ezt a problémát mások (például az Oppo) már képes volt korábban megoldani.
A kifejezetten a Galaxy igényeihez alakított második generációs Qualcomm Snapdragon 8 processzor megérkezése mellett a Fold 5 tulajdonosai a belső képernyő megnövelt fényerejének is örülhetnek majd, illetve bővült kicsit az az érintésvezérelt eszköztár is, amellyel a felhasználó utasításokat adhat, illetve navigálhat az alkalmazások között.
Ellentétben a Fold 5-tel, a kisebb testvérnél, a Flip 5 esetében első ránézésre is látszik a generáciük közti különbség. A 4-es modellt sok kritika érte összecsukott állapotban látható külső kijelzője miatt. A felhasználók ugyanis nehezen boldogultak a mindössze 1,9 hüvelykes mini képernyővel. Nos, ezen a fronton jelentős, több mint háromszoros bővítést hozott az új készülék, mivel az 5-ösön már 3,4 hüvelyknyire terjeszkedett a külső kijelző.
Az akkumulátorok kapacitása, a kameraszenzorok elosztása és felbontása, valamint az egyéb paraméterek többsége mindkét modellnél maradt a tavalyi szinten. Ebbe a változatlanságba beletartozik az ár is. A Fold 5 ajánlott kiskereskedelmi ára ugyanúgy egy híján 1800 amerikai dollár, mint ahogy volt ez a 4-es esetében. A legújabb Flipért pedig továbbra is mintegy 1000 dollárt kell adni.
És a maradék
A rendezvény keretében debütált két másik termékkategória több új szereplője is. A táblagépes vonalat a Galaxy Tab S9 széria érkezése erősíti. Ennek keretében a termékcsalád minden eleme (S9, S9+ és S9 Ultra) Dinamikus AMOLED 2X kijelzővel látta el. Ezt a technológiát a gyártó eddig kizárólag a legerősebb Galaxy S telefonoknál és Galaxy Book Ultra laptopoknál vetette be. A másik nagy újdonság az IP68-as minősítés elnyerése, azaz a táblagépet akár zuhogó esőben is használhatjuk.
Végül frissítés érkezik az óráknál is. A Galaxy Watch 6 és a hagyományos karórákat idéző Watch 6 Classic esetében a bemutatón leginkább az egészséggel kapcsolatos gazdag funkciónalitást emelték ki. Az okosórák például személyre szabott számításokat képesek végezni annak érdekében, hogy az edzések, testmozgások intenzitását a maximális kalóriaégetéshez vagy fogyáshoz szükséges szintre lehessen belőni. Az új generáció tagjai emellett vékonyabb kerettel, nagyobb, élénkebb kijelzővel és érzékenyebb kezelőfelülettel igyekeznek belopni magukat a vásárlók szívébe.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak