Kevés a női mentor, de leginkább a hús-vér példaképek hiányával magyarázható, hogy még mindig kevés nő választ magának technológiai karriert. A Skool mostantól négy hazai példát állít a szakma iránt érdeklődő lányoknak.

Egy tavalyi nemzetközi kutatás szerint a nők közül még mindig kevesen választanak technológiai karriert. Ezen szeretne változtatni a Skool a Kódbirodalom nevű kezdeményezésével, A programban a korábban a Prezinél, ma egy németországi cégnél dolgozó Biró Júlia, az NNG térinformatikával foglalkozó szakértője, Kárász Erika, a Graphisoft IT-infrastruktúra-üzemeltetési vezetője, Arnhoffer Edit, valamint a Vodafone Magyarország műszaki vezérigazgatóhelyettese, Amrita Gangotra is részt vállal. Ők saját példájukon keresztül igyekeznek felhívni a figyelmet a technológiai ipar sokszínűségére, és abban a lányok számára is nyitott karrier-lehetőségekre.

Munkahelyi betekintést nyerhetnek a szerencsésebbek

A Stackoverflow tavaly készítette egy globális felmérést, amelyben 64 ezer fejlesztőt kérdezett meg. A kérdőíveket kitöltők között a nők aránya mindössze 7,6 százalék volt. Az ISACA egy ugyancsak tavalyi kutatása viszont már azt is boncolgatta, hogyan lehetne az arányt javítani. A megkérdezett szerint sokkal több női mentorra  és női szakmai példaképre lenne szükség.

A Skool kezdeményezése épp az utóbbira szeretné helyezni a hangsúlyt. A négy szakember nem csak azt vállalta, hogy videóüzenettel lelkesíti a fiatal lányokat, hogy érdemes a programozó karriert választani, de egy-egy szerencsés érdeklődő el is tölthet velük majd egy napot a munkahelyükön.

A Kódbirodalomba belépőjegy vásárlásával juthatnak be a lányok, akik közül sorsolással választják ki azokat, akik személyes tapasztalatokra is szert tehetnek. A belépőjegyek árából befolyt összeget a Technológiai Oktatásért Alapítvány egyrészt a Skool projekt fejlesztésére, másrészt további ingyenes műhelyfoglalkozások szervezésére fordítja – mondta Guzsaly Péter, az alapítvány operatív igazgatója. A Kódbirodalomba vasárnaptól lehet belépőjegyet vásárlolni.

Az első skoolosok már az egyetemi padokat koptatják

A Skool program három és fél évvel ezelőtt indult, azóta nagyjából 1500 lányhoz jutottak el, akiknek a fejlődését 400 önkéntes mentor segítette. Az első résztvevők közül többen már egyetemen tanulják az informatikát. A programba bekapcsolódott lányok körében készített felmérés szerint a lányok négyötöde a foglalkozások óta is végez valamilyen programozással kapcsolatos tevékenységet, 53 százalékuk pedig az informatikához köthető pályán tervezi a karrierjét. A Skool időközben vidéken is elindította a klubhálózatát, elkőször Miskolcon, Békéscsabán és Szegeden, de tavaly ősztől már tíz vidéki városban működik Skool Klub.

Az informatikai iparban egyelőre uniós szinten is nagyon kevés a nő. De nem csak az aktív munkavállalók körében elenyésző az arányuk, hanem a műszaki tanulmányokat folytatók, azaz az utánpótlás körében is. Az Eurostat szerint az Unióban összesen mintegy másfél millióan folytatnak valamilyen, az infokommunikációhoz köthető tanulmányokat, és mindössze 17 százalékuk nő.

Az egyes tagországokat tekintve nagy a szóródás, a legkevesebb nő Hollandiában (6%), Luxemburgban (8%) és a szomszédos Szlovéniában (10%) tanul infokommunikációs területen. A lista másik végén vannak azok az országok, ahol ezeken a pályákon 30 százalékot meghaladja a nők aránya: Bulgária (34%), Belgium (33%) és Görögország (31%). Bulgária esetében valószínűleg sokat számít a múlt. A KGST-korszakban (a szocialista országokat tömörítő  Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) a dél-európai ország adta a legtöbb szoftverest, köztük nagy számban nőket is a szocialista közösségnek.) A műszaki felsőoktatásban tanuló magyar lányok aránya (16,5%) alig marad el az uniós átlagtól.

Uniós szinten sem éri el a húsz százalékot a nők aránya

Nem így az aktív munkavállalók körében, ahol a sereghajtó trióban vagyunk Csehországgal és Szlovákiával együtt az európai munkaerőpiacon, amely egyébként uniós szinten milliókban, itthon több tízezer munkahelyben mérhető hiányt szívesen pótolná bármelyik nem képviselőivel. Az EU-ban jelenleg nagyjából 8 millióan dolgoznak infokom területen, és csupán 16 százalékuk nő. Egyébként az aktív dolgozókat tekintve is a kelet-európai országokban a legmagasabb a nők aránya: Bulgáriában, Romániában és Lettországban például minden negyedik ilyen állást nőkkel töltenek be.

Magyarországon az átlagon aluli női kvótákért még mai azok a sztereotípiákis tehetők felelőssé, amelyek szerint a férfi agy racionális, a női pedig az emocionális, és hogy emiatt a nők inkább a humán tárgyak iránt vonzódnak. A Skool  ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az informatikai szemléletet, a kódolási alapelemeket már érdemes 8-10 éves korban megismertetni a tanulókkal, mert 12-13 éves korban, kellő alapok híján a lányoknál már megérlelődhet a döntés, miszerint nem akarnak informatikusok lenni.

A technológiai, média és távközlési ipart rendszeresen monitorozó Deloitte szerint hosszabb távon észszerű célkitűzésnek látszik, hogy az IKT állások felét nők töltsék be. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk, még akkor is, ha egyes nagy technológiai multiknál (Microsoft, Cisco stb.) már a vezetői pozíciókra is vonatkoznak női kvóták.

Ugyanakkor még mindig nem hárultak el a diszkriminatív akadályok a nők karrierje elől. Ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása a nők és a férfiak javadalmazása: még az extrém munkaerőhiánnyal rendelkező IT-iparban is előfordulnak akár . tíz-húsz százalékos eltérések is a fizetésekben a nők hátrányára.

Közösség & HR

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.