A GXO egyszerre több gyártó modelljeit is teszteli különböző feladatokon, és arra számít, hogy legrosszabb esetben is 10 éven belül lehetővé válik a humanoid gépek tömeges munkába állítása.

Három különböző robotikai cég humanoid robotjait is teszteli a világ legnagyobb szerződéses logisztikai szolgáltatójának mondott GXO. A vállalat automatizálásért felelős igazgatója a Business Insidernek nyilatkozva elmondta, hogy optimista az emberszerű konstrukciókkal kapcsolatban, mert ezek elméletileg többféle feladatot is képesek lehetnek majd elvégezni a raktárakban az egyre fejlődő MI-modelleknek köszönhetően – igaz, jelenleg még csak egy-egy adott feladat elvégzésére összpontosítják a gépeket.

Ennek megfelelően az Agility Robotics, a Reflex Robotics és az Apptronik modelljeivel különböző területeken kísérleteznek, és további négy másik gyártóval is tárgyalnak a humanoid robotok beüzemeléséről. A GXO saját raktárait olyan tesztkörnyezetnek tekinti, amelyből közvetlen visszajelzést tud adni a robotikai cégeknek arról, hogyan működik a technológiájuk a gyakorlatban – és így működik együtt más szállítókkal is, akik robotkarokat vagy autonóm mobil robotokat telepítettek a vállalat létesítményeibe.

A Business Insider cikke alapján a GXO humanoid pilotja még mindig elég kis léptékű, ha figyelembe vesszük, hogy a társaság több mint ezer raktárat üzemeltet és több mint 150 ezer embert foglalkoztat. Mielőtt azonban szélesebb körű fejlesztésekbe fognának, több fronton is előrelépésre lesz szükség: a GXO képviselője szerinte javítani kell a robotok ügyességén és mesterséges intelligenciára épülő tanulási képességén, másrészt hatékonnyá kell tenni az emberszerű gépek tömeggyártását.

Meg kell találni, hogy miben jobbak

Itt még nem tartunk, de a GXO úgy értékeli, hogy egy évtizeden belül biztosan elhárulnak az akadályok: erre mutatnak a nagy értékű technológiai befektetések, amelyek áttörést céloznak a robotokat irányító "fizikai mesterséges intelligencia" fejlesztésében. A humanoidokkal egyébként sokan szkeptikusak, és belátható időn belül megoldhatatlannak tartják az emberi munkakörnyezetben dolgozó gépek gazdaságos megépítését, de a dologban olyan óriások is fantáziát látnak, mint amilyen a Meta vagy a Tesla.

A GXO automatizációs igazgatója szerint az a nagy és nyitott kérdés, hogy pontosan milyen feladatokra optimális a robotok emberszerű felépítése. A valódi emberek ugyanis a munkájuk során sok különböző feladatot látnak el, amelyek körül néhányat mindig is ők tudnak majd a legjobban teljesíteni, néhányat szoftverekkel érdemes automatizálni, néhányat viszont érdemes lesz fizikailag is automatizálni valamilyen robot segítségével. A fő feladatnak ezért most a tevékenységek részekre bontását látja.

Bár a humanoid gépek egyre érdekesebb mutatványokra képesek, végső soron mindenkit az ipari környezetekben való munkába állításuk érdekel, az antropomorf jellemzőkkel tervezett gépek ugyanis az emberekre szabott, összetett környezetekben is bevethetők lehetnek. Legalábbis ez a terv: ahogy a beszámolókban gyakran felhívják rá a figyelmet, jelenleg még biztonsági előírások sem igazán léteznek a humanoidokra, így a legtöbb gyártó és integrátor a meglévő ipari robotszabványokat használja.

Piaci hírek

Eldobható mobilokkal utaznak az USA-ba az Európai Bizottság munkatársai

A kémkedési kísérletek megakadályozására szolgáló intézkedés bevett gyakorlat volt korábban is. Például akkor, ha a kollégákat Kínába vagy Oroszországba szólította a munka.
 
A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.