Korábban 300 millió dollárra számítottak a World Liberty Financial (WLFI) tokenek eladásából, első körben 12 millió jött össze belőle.
Hirdetés
 

Nem sikerült kedden repülőrajtot vennie a republikánus elnökjelölt és családja által fémjelzett új kriptoprojektnek, amelynek fő célját 300 millió dollár értékű adománygyűjtésben jelölték meg a választási kampány befutójára. A CoinDesk jelentése alapján a World Liberty Financial weboldala néhányszor összeomlott a kezdeti terhelések alatt, a nagy érdeklődés azonban meddőnek bizonyult, amennyiben a nyilvános értékesítésre szánt WLFI tokenek kevesebb mint 2 százalékát adták el az első órákban.

Szerdára a CNBC szerint a helyzet annyiban változott, hogy a 0,015 dolláros áron eladásra kínált 20 milliárd tokennek már 4 százaléka gazdára talált, de ez még mindig kevesebb mint 12 millió dolláros bevételt jelent. A csatorna tudósítása felidézi, hogy a WLFI egyik társalapítója korábban azzal kérkedett, hogy százezer ember került fel az eladási engedélyezési listára, és biztos volt benne, hogy ez új rekordokat döntve a későbbi vásárlók számában is visszaköszön. Ilyesmire a jelek szerint nem kerül már sor.

Még 288 millió hiányzik

A kommentárokból kiderül, hogy a gyenge eladásokban szerepük lehet azoknak a korlátozásoknak, amelyek értelmében csak 1 millió dollár feletti vagyonnal vagy évi 200 ezer dollár feletti jövedelemmel rendelkező, akkreditált befektetők vásárolhatnak be a tokenekből. A CoinDesk ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a WLFI egy bukott kriptós projekt, a Dough Finance kódját és dolgozóit alkalmazza, ami arról lett híres, hogy a biztonsági hibáit kihasználva 2 millió dollárnyi kriptovalutát loptak róla.

A WLFI platform működése egyébként némileg ködös, úgynevezett "fehér könyvet" sem tettek közzé megelőzőleg, amelyben összefoglalták volna a legfontosabb vonatkozó információkat. Trump, aki egy korábbi interjúban még átverésnek nevezte a kriptovalutákat, amelyekbe kódolva van egy későbbi katasztrófa. Utóbb azonban már arról értekezett saját közösségi csatornáján, hogy Joe Biden gyűlölete a Bitcoin iránt csak Kínának, Oroszországnak és a radikális kommunista baloldalnak használ.

a kép forrása: worldlibertyfinancial.com

Piaci hírek

Máris megszűnik a ChatGPT automata modellválasztója az ingyenes felhasználásban

Nemcsak drága, hanem az OpenAi szerint nem is népszerű, így a bonyolultabb kérdésekre adott pontosabb válaszokhoz ismét manuális modellválasztásra lesz szükség.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.