Újabb, több száz millió dollár értékű tőkebevonásra készül a francia Mistral AI, amit már az OpenAI és a Google európai kihívójaként emlegetnek.

A párizsi székhelyű, nyílt forráskódú mesterséges intelligenciát fejlesztő startup több száz millió dolláros befektetési körre készül, amelynek során 5 milliárd dolláros értékeléssel számol – írta kedden a The Information az ügyre közvetlen rálátással rendelkező forrására hivatkozva. A lap szerint a Mistral, ami csak a közelmúltban kezdett bevételt termelni, decemberben is sikeresen bezsákolt 415 millió dollárt, akkor még 2 milliárd dolláros cégértékkel számolva. A cég befektetői között ott van az Andreessen Horowitz, a Lightspeed Venture Partners, illetve a rivális OpenAI-t sokkal nagyobb összegekkel támogató Microsoft is.

A beszámolóból nem derül ki, hogy kik vennének részt az újabb finanszírozási körben, de a feltételek önmagukban is jelzik a folyamatos érdeklődést és az érdeklődéshez társuló, nagy mennyiségű tőkét az MI-vállalkozások irányában. Ezeknek egyre komolyabb forrásokra van szükségük, hogy versenyezzenek a jelentős piaci szereplőkkel, amelyekhez egyébként a Mistralt is lassan oda lehet sorolni. Nem véletlen, hogy a Microsoft februári, 16 millió dolláros befektetése és az Azure cloud platformra vonatkozó partnersége európai uniós vizsgálatot eredményezett a technológiai óriás vélt hatalomkoncentrációját illetően.

Második esély Európának is

A mesterséges intelligenciától sokan várják, hogy végre azonos szintre hozza Európát is a tengerentúli technológiai cégekkel, így a franciáknál, a briteknél és más helyeken is sorra jelennek meg az ilyen kezdeményezések. A Mistral vezérigazgatója, Arthur Mensch tavaly a Guardiannak nyilatkozva kifejtette, hogy éppen a dolgok újjáéptése zajlik olyan eszközök köré, mint amilyenek a nagy nyelvi modellek. Amikor pedig újjáépítenek valamit, akkor az új szereplők előnyben vannak, mert gyorsabban mozognak – sőt az európai befektetések is merészebbek a feltörekvő technológiákban, összehasonlítva akár a 10 évvel ezelőtti állapotokkal.

Szerinte egyébként az utóbbiak nem csak tartalmat állítanak elő, hanem azon keresztül formálják is, ahogy kulturális értelemben a világot látjuk, Franciaország és az Egyesült Államok értékei között pedig apró, de fontos különbségeket lát ebben a tekintetben. A munkaerőpiac fejre állítását és az MI-hez kapcsolódó más változásokat is tempósabbnak és súlyosabbnak tartja az ottani általános vélekedéshez képest. Az emberihez mérhető általános MI (AGI) hajkurászását ugyanakkor a vallásos buzgalomhoz hasonlította, miközben az biztosan nem úgy fog kialakulni, hogy tegnap még nem létezett, de ma már létezik.

Piaci hírek

Komoly probléma lehet a felhasználóknak nyalizó MI-chatbotokból

A gátlástalan hízelgés a mesterséges intelligenciával hajtott chatbotok jellemzőjévé vált, ami a szakértők szerint még a közösségi médiánál is kártékonyabb a téves álláspontok megerősítésében.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.